Szombati vendég Szigeti Ferenc: Vécédeszkából faragtam az első gitáromat

Szombati vendég Szigeti Ferenc: Vécédeszkából faragtam az első gitáromat

zenész
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 17. 08:00
A Karthago együttes óriáskoncerttel ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját. A zenekar vezetője, Szigeti Ferenc négy évtized után is jól emlékszik a kezdetekre, amikor még Black Sabbath-ot játszott a vécédeszkagitáron.
Gergely Gábor

Változatlan összeállításban ritkán marad együtt egy zenekar. Hogyan sikerült ez a Karthagónak?

– Mindig figyeltünk egymásra. A hosszú házasság titka a bizalom és a megértés. Nos, nekünk is ezekkel a tulajdonságokkal sikerült a „házasságunkat” válás nélkül megúszni.

Mindig zenésznek készült? 

–Dehogy! Pesti srác vagyok, a szüleim mégis Esztergomba írattak iskolába. Bánya - és vegyiparigép-technikusnak tanultam. Soha nem felejtem el, a harmadik évben levittek minket a bányába. Percekig lifteztünk lefelé a vaksötétben, a tárnában egyetlen izzó pislákolt, borzasztó meleg volt. A párás levegôtől fuldokoltam, bevallom, nagyon féltem. Mikor végre feljöttünk, első utam az igazgatóhoz vezetett, bejelentettem, befejeztem a tanulmányaimat Esztergomban. 

Középiskolásként nem is zenélt?

– Már nyolcadik osztályosként pengettem, szerintem már csak én emlékszem arra, hogy a kőbányai Úttörôházban rendezett Ki mit tud?- selejtezôn gyôztem a gitáros-́énekes kategóriában. Esztergomban szerencsém volt, mert a kollé­gium zenekarában megüresedett egy hely, éppen gitárost kerestek. A meghallgatá́son bedobtam magam és enyém lett a megüresedett hely.

És mi lett a sulival?

– Kőbányán a Pongrác telepi híradástechnikai iskolában folytattam a tanulást, ahol le is érettségiztem. Imádtam a telepet, pedig nem volt egy nyugis környék. Kisebb balhék, néha verekedések is színezték az életemet, ráadásul a telepiek bevándorlónak tekintettek minket. Óvták a csajokat tôlünk, igaz, volt is miért. 

Emlékszik az első együttesére?

– Csabai Tibor barátommal alakítottunk egy bandát, egy lakásban próbáltunk. Négy tagból állt a zenekar, a nevét ne kérdezze, de Black Sabbath-ot és Uriah Heepet nyomtunk. A szerelésünk viszont „profi” volt, a gitáromat például az otthonról elcsent wc-deszkából vágtam ki. Sokáig megvolt, de aztán, amikor már ismertebb lettem, egy rajongóm kikönyörögte tőlem, eladtam neki. Bevallom, már sajnálom a dolgot. 

Ez kemény rock, mégis egy lágyabb zenét játszó együttes tagja lett 1970-ben. 

– Szép éveket töltöttem a Corvinában, igaz, más stílust képviseltünk, de azért néhány számunkba belecsempésztem egy kis rockos hangzást. A banda felbomlása után következett a Karthago, amellyel már 40 éve, változatlan felállásban muzsikálunk. Mondhatom, a Karthago tart fiatalon. Bízom benne, hogy a jubileumi koncertünkön is bizonyítjuk, nem öregedtünk meg.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.