Soltész Rezső lírai dallamai és jellegzetes hajfürtjei rajongók tízezreit hozták lázba annak idején. A mindig derűs énekes ma már visszafogott frizurát visel, de 73 évesen sem áll le. Szombaton a BOK csarnokban, a Nyugdíjas Expón lépett fel.
– Mindig kellemes érzéssel tölt el, ha énekelhetek, pláne, ha a hallgatóközönség miattam érkezik – kezdte lapunknak nevetve az énekes, aki 1968-ban, a Ki mit tud? után lett egy csapásra népszerű.
– Amikor berobbantam a Szóljon hangosan az ének című nótámmal, azt gondoltam, hogy nagyon pörgős táncdalénekes leszek, aztán később, amikor a lírai dalok felé fordultam, minden megváltozott. Szentimentálisabb, érzelmesebb előadó vált belőlem, az ilyen stílusú dalokat a rajongóim is szívesen hallgatják – magyarázta Soltész, akinek hallgatósága többnyire az idősebb korosztályból áll, ők ugyanis még tudják, hogy ki az a Soltész Rezső.
– A mai fiatalok közül már nem mindenki ismer fel, ezzel nem olyan régen kellett szembesülnöm. Meghívtak egy sajtótájékoztatóra, amire rajtam kívül elég sok művész volt hivatalos. Az utolsó között érkeztem a rendezvényre. A recepción nagyon helyes, gimnazistakorú hoszteszlányok vártak, akik névsorral a kezükben fogadtak. Mit sem sejtve odaléptem, mire ők megkérdezték a nevemet. Hirtelen lefagytam, azt sem tudtam, hogy mit mondjak, majd azt feleltem: Koós János. Gondoltam, veszik a poént, de ők belebújtak a névsorba, és elkezdték keresni. Roppant kellemetlenül éreztem magam, elnézést kértem tőlük, és bemutatkoztam.
Korábban sosem fordult velem ilyen elő, de be kellett látnom, változnak az idők. Viszont büszkén mondhatom, hogy a Szóljon hangosan az ének című dalomat a mai fiatalok is ismerik, hiszen minden buliban szerepel. Ugyan fiatalabb és ismertebb már nem leszek, egy viszont biztos: addig szól hangosan az ének, míg élek és énekelek!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.