Ájulásig fojtogatott egy katonát Chuck Norris

Ájulásig fojtogatott egy katonát Chuck Norris

keresztény
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 26. 08:00
Szívmasszázzsal hozta vissza az életbe a tengerészgyalogost, akinek túl sokáig szorította a torkát. Norris ma már nem fojtogat, inkább a keresztény igét hirdeti.
K. Sz.

Számtalan filmmel és sorozattal a háta mögött a 78 éves legenda az utóbbi években a világot járva osztja meg karrierjének féltett titkait, illetve mély keresztényi hitét, amit feleségének, Genának köszönhetően ismert meg. A Baptista Szeretetszolgálat szervezésében érkező sztár a 15. Cipősdoboz kampánya részeként a rászoruló gyerekekre szerette volna felhívni a figyelmet. En­nek apropóján persze számtalan érdekes élményt osztott meg a nézőkkel, többek között azt is, miként végzett egyszer kis híján egy tengerészgyalogossal.

– 2006-ban elmentem Irakba, és 22 000 katonával, férfiakkal és nőkkel fényképezkedtem, sőt egy tankot is el­neveztek rólam. Nagyon jól éreztem ma­gam, 2007-ben is visszatértem, és me­gint minden bázist és körletet felkerestem, mindenkivel kezet ráztam. Volt ott ötven tengerészgyalogos, odajött egy alacsonyabb, és megkért, mutassam meg neki az egyik fojtógyakorlatomat. Lefényképezték, majd jött a következő, ő is kért egy fojtást. Már a harminckettedik ember jött oda hozzám, hogy fojtogassam, amikor a fotósnak valamit ki kellett cserélnie a felszerelésén, de én tovább tartottam a fojtást. A tengerész hirtelen elvesztette az eszméletét. Mindenki odajött, most már róla csinálták a képeket. Szívmasszázst alkalmaztam rajta, mire feléledt, én viszont abbahagytam a fojtogatást – nevetett a Walker, a texasi kopó sztárja.

Az akciósztár harcolt a koreai háborúban, ahol sikeresen elsajátította a karate alapjait, és profi versenyzőként fejlesztett tovább tudását, ami a 80-as 90-es években híresé tette. Ennek fényében meglepő, hogy az első fekete öves vizsgáján megbukott a pörgőrúgások mestere.

– Koreában történt, karate-egyenruha volt rajtunk, és csontig hatoló hideg volt. Négy órán ke­resztül kellett ülnünk a szabadban, én voltam az utolsó, mert én a fekete övért mentem. Nem tudtam felállni, lefagytak a tagjaim. Az agyam összevissza cikázott a hidegtől, nem emlékeztem. mit kell csinálni a gyakorlat során. A mester rám nézett, és annyit mondott:  jó, ennyi – mesélte bukásának történetét a sztár. 

Pisztolylövedéket eszik, csak vigyázzunk, ha büfizni kezd!

A 2000-es években Norris színészi karrierje háttérbe szorult, azonban az internet egyik legnagyobb sztárja lett. Az amerikai Brown egyetemen születtek meg az első Chuck Norris-viccek, melyeket maga is igen szórakoztatónak talál, kedvence az, amit saját fia gyártott róla.

– 10 éve­sen készített egy ilyen mémet: Chuck Norris pisztolylövedékeket eszik reggelire, vigyázzatok, amikor böfög! Persze Chuck a legendás viccek nélkül is elég szórakoztató, és főképp sokarcú, amint azt az előadásán készült fotók is bizonyítják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.