Celeb

Vámos Miklós szégyellne harmadszor házasodni

Fái

Létrehozva: 2018.10.15.

Rendszeresen, sokan keresik írásban, személyesen az írót, hogy párkapcsolati tanácsot kérjenek tőle. Van, aki egyenesen öngyilkossággal fenyegetőzik, ha nem találkozik vele.

Mint egy rock­sztárt, olyan ováció és tömeg várta leg­újabb, Legközelebb majd sikerül című könyve bemutatóján. Művész úrnak szólítják még a kedvenc kávézójában is, amivel nem ért egyet, de viseli. Ezzel kezdte új könyve bemutatását a New York-palotában Vámos Miklós. A konferencia- terem teli volt lelkes olvasókkal, akik csillogó szemmel hallgatták a közel egyórás stand-upot. Lehet, nem örülne ennek a kifejezésnek, de annyiszor nevettette meg a közönséget, miközben az életéről mesélt, hogy azt a legnépszerűbb stand-upos is megirigyelhetné.

– Nem zaklatni szoktak, beszélgetni akarnak velem számomra ismeretlenek – magyarázta a Borsnak Vámos Miklós.

– Az az énképem, hogy határozottan mondok nemet, de aztán mégis ott szoktam ülni a kávéházban, szemközt egy idegennel. Tíz százaléka azt szeretné, hogy olvassam el IV. Béla című kétkötetes regényét kéziratban, és mindjárt adjam is ki. Ezeket egyszerűen tudom kezelni, hiszen nem az én műfajom. De a kilencven százalék valamilyen magánéleti problémában kér tanácsot. Ők azt szokták írni, hogy élet-halál kérdése, hogy mi beszéljünk. És én mint érzékeny ember, ilyenkor azt hiszem, hogy öngyilkos akar lenni. Olyan is van, de nem feltétlenül gyakorlati értelemben. Elmesélik, milyen párkapcsolati káoszba keveredtek, és én mit tennék.

A sok egyforma történet közt azért akadnak izgalmasak is. A legmeglepőbből korábban egy novella is született.

– Valaki azért akart velem beszélgetni, mert szép lassan kiderült, az ő meghalt férje, az én nagyon régen meghalt apám zabigyerek féltestvére. Ez elég meglepő volt. Ugyanabban az évben született, mint apám, csak balkézről – meséli.

– Még néhányszor találkoztam is vele. Írtam ebből egy novellát, az lett a címe, hogy Apák könyve, tizennegyedig fejezet. Mert az Apák könyve ugyan tizenkét fejezetből áll, de volt egy tizenharmadik, amit kihúztam.

Vámost az is ismeri, aki nem olvas, hiszen beszélgetős tévés műsorai hosszú évekig a legnépszerűbbek voltak. Nyilván ennek köszönheti a személye iránti különös érdeklődést.

– Értem őket, a televízióban megbízható embernek mutatkoztam, másrészt kétszer váltam, harmadrészt jogi kart végeztem, tehát van némi kompetenciám, hogy ilyen kérdéseket elrendezgessek – mondja némi iróniával.

– Ezt addig-addig csináltam, míg most írtam egy regényt, két hozzám hasonló botcsinálta tanács­adóféléről. Ez lett a Legközelebb majd sikerül, az író 14. nagyregénye. Abban koránt sem biztos, hogy a tanácsai hasznosak.

– Attól, hogy megköszönik, még nem biztos, hogy jó volt. Ha már itt tartunk, a legjobb párkapcsolati és válási tanácsadó az Isten, vagy anyagelvűeknek a sors. Nem biztos, hogy az én tanácsaim miatt rendeződtek el a dolgok. Az élet sokszor elintézi. Arra azért kíváncsiak voltunk, belemenne-e egy harmadik házasságba?

– A második házasság is rendíthetetlen optimizmusra és némi ostobaságra vall. Házasságpárti vagyok, de szégyelleném harmadszorra is azt mondani, hogy holtomiglan, holtáiglan. De lehet az együtt­élésnek más szilárd válfaja is.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek