Celeb

Újabb hírek a luxusfeleség állapotáról

Bors

Létrehozva: 2018.10.20.

Forrás: Czerkl Gábor

Fájdalomcsillapítóval is elviselhetelen kínokat él át Köllő Babett, aki péntek esti balesete óta nem tud ráállni a jobb lábára. Hétvégi előadásait is le kellett mondania.

- Orvosi utasítás szerint két hétig, felpolcolt lábakkal kéne feküdnöm, de mondtam a dokinak hogy erre nekem most másfél napom lesz. Lemondtam a szombati Operettgálát, de hétfőtől muszáj készülnöm az Alexával közös hastánc produkcióra, így saját felelősségre, begyógyszerezve, összeszorított fogakkal, de végigcsiálom - mondta a Borsnak Babett, akin most a gyógyszerek sem segítenek.

- Lórúgásnyi fájdalomcsillapító után is olyan, mintha késsel szurkálnák a sarkamat, de egyszer csak elmúlik - reménykedik a gyors felépülésben a színésznő.

Ahogy azt elsőként a Bors adta hírül, Babett a péntek esti Csak show és más semmi! színpadán, Vastag Csabával közös, harcművészeti előadásuk közben sérült le. Az egyik ugrásnál, tiszta erőből a sarkára érkezett, és bár végigcsinálta a produkciót, nem tudott ráállni a jobb lábára. A TV2 stúdiójából élő adás közben szállították egy közeli kórházba.

- Azonnal megröntgeneztek, kétszer is. Nyomkodtak, aztán kaptam lidocaint. A doki szerint az a szerencsém, hogy a sarok nehezen törik, úgyhogy csak nagyon erős zúzódásom van - árulta el a pórul járt színésznő, akit Vastag Csaba a karjaiban vitt fel a színpadra, az adás folytatására ugyanis Babett vissza is ért.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek