Szakítás szélén áll Pintér Tibor és párja: Frida élő adásban nevezte hülye f*sznak

Szakítás szélén áll Pintér Tibor és párja: Frida élő adásban nevezte hülye f*sznak

élő adásban
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 04. 05:30
<p>Pintér Tibor és kedvese, Rubos Friderika szerda reggel, a Mokka kamerái előtt szólalkoztak össze. A végén a lány úgy kiborult, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal távozott.</p>
kbv, uv

A levegő is megfagyott a szerda reggeli Mokkában, amikor Tenya és barátnője, Frida beléptek a stúdióba. A két műsorvezető, Mádai Vivi és Pachmann Péter sem tudott hirtelen mit kezdeni a kisírt szemű Fridával, aki először meg sem akart szólalni, majd kifakadt, hogy a színész erőszakolta rá a máltai kalandshow-t. A fiatal szépség pedig ezzel meg is ágyazott a kamerák előtti újabb konfliktusnak. 

– Kicsim, de azért nem kellett bilinccsel, meg gumibotokkal taszigálni Máltáig, hogy fölszállj arra a rohadt repülőre. Tehát azért ne úgy add elő légy szíves, hogy én egy terrorista, vandál vagyok, aki kényszerítettelek – védte meg magát élő műsorban Tenya, aki a Borsnak bevallotta: a szakítás szélén vannak Fridával.

– Valóban, ahogy a műsorban Frida is elmondta, keveset aludt, én pedig nem pakoltam el, na, de uram bocsá, ez akkor sem mentség arra, ahogyan viselkedik a kamerák előtt, és mögötte is. Az egész máltai út – A legbátrabb páros – forgatása is a konfliktusainkról szólnak. Frida mindenen robban, és nagyon csúnyán beszél velem. Végig ki lesz sípolva, majd láthatják a nézők is. Képtelen disztingválni – panaszkodott a színész, aki úgy érzi, sürgős és óriási változás mentheti csak meg a szerelmüket.

Csípős

Annyi mindent mondanék Tenyáról, de a barátnője a műsor végén elmondott he­lyettem mindent. Földvári Zsófi

– Frida nem vesz fel álcát, amiért valahol becsülöm, csak így nem lehet élni! Sokkal több így a negatív, mint a pozitív. Mind a ketten hullámzunk, de az utóbbi hetek mélységei érzelmileg kifelé tolnak engem ebből az egészből – vallotta be a Borsnak Tenya, aki hozzátette: azért még reménykedik a pozitív végkimenetelben. Persze nem tudjuk, miben reménykedik, hiszen egy nyilvánosságra került felvétel szerint a Mokkás veszekedés végén Frida nemes egyszerűséggel hülye f*sznak nevezte párját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.