Ma reggel, azaz október ötödikén reggel felhívták Balázsék a színészt, hogy mondjon már egy-két biztató dolgot a kapcsolatukról Friderikával, mert amit a Mokkában láttak, az minden volt, csak biztató nem. Erre Pintér olyan magyarázkodást adott elő, ami a hallgató habitusától függően vagy hangosan röhögni kezd, vagy földhöz csapja, ami éppen a keze ügyébe akad.
- Valóban van egy húsz évvel fiatalabb barátnőm. Higgyétek el, nem csak a korkülönbségről itt a probléma. Az a helyzet, hogy volt már húszévesből nagyon intelligens, és jó szociális érzékenységű barátnőm, na ő nem az. Butaság lenne most itt kamuzni, de meg kell hogy védjem - kezdte rögtön ezzel a magyarázkodást.
- A legnagyobb értéke ennek a kislánynak az, ami a legnagyobb hibája a XXI. században – remélem hallja –, hogy mocskosul őszinte. Mindent elmond, csak nagyon rosszul kommunikálja ezt. A mai világban, lássuk be, ez a marha nagy őszinteség nem kifizetődő - folytatta a színész. Pintér az egyik kezével adott, a másikkal meg elvett.
- Van egy csomó erénye is ennek a kis teremtésnek. Tényleg ne bántsuk már! Fridi nyers, de rettenetesen erős bájjal, és erős igazságtartalommal. Rettenetesen ambiciózus, és egyet higgyetek el, ő tényleg nem azért van velem, hogy sztár legyen, mert nem akar az lenni, ebben biztos vagyok - folytatta kicsit meggyőzőbben.
Érdemes az egész beszélgetést meghallgatni.
(via NLCafé)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.