Nagy Feró már rég megbocsátott Vikidálnak

Vikidál Gyula
PUBLIKÁLÁS: 2018. október 10. 09:00
A két rocker jó barát volt, a hatalom azonban közbeszólt. Nagy Feró ma már megérti Vikidál Gyulát, akit szerinte zsarolással szerveztek be.
kbv

Az érett kádárizmus éveiben természetes volt a fejlett és széles körű ügy­nökhálózat. Nagy Ferónak rögtön tizenhat megfigyelője is akadt, aki bőszen jegyzetelte álnéven, hogy mikor mit csinál vagy mond.

A Beatrice frontembere erről most a Madách Színház Rockfesztivál című programsorozatán beszélt, ahogy arról is, hogyan fogadta, amikor kiderült, a rá állított ügynökök közül az egyik – a Dalos fedőnevű – Vikidál Gyula volt.
A helyzet azért is groteszk, hiszen sok más színésszel együtt Vikidál és Feró együtt vitte sikerre a nagyszerű rockoperát, az István, a királyt.

– Nem haragszom Gyulára, mindenki a saját életét élte akkor. Igazából nem mondott súlyos dolgokat, engem tizenhatan fi­gyeltek. Egy nővel nem bújhattam úgy ágyba, hogy ne tudjanak róla. Többet tudtak rólam, mint én magamról. Ha akartak tőlem valamit, beszervezték a csajomat – mesélte az előadáson Nagy Feró, hozzátéve: többször vitték be a rendőrök.

– Nem én döntöttem el, hogy csináltam-e valamit, hanem ők. (…) Valószínűleg Gyuszit is úgy szervezték be, hogy volt valami balhéja, és akkor azt mondták neki: „jó, akkor ebből most nem lesz ügy”. Állítólag Gyuszi elég erőteljes ember, valaki szólt neki egy rosszat, Gyuszi megütötte és beesett a kirakatba. Nyolc napon túl gyógyult, és azzal is meggyanúsították, hogy lopni akart a boltból, hiszen betörte a kirakatot. Onnantól kezdve bármit ráfoghattak. Állítólag azt mondták neki, eb­ből nem lesz ügy, de akkor kéne cserébe egy-két dolgot mondania – magyarázta a rockzenész  hozzátéve: őt is próbálták beszervezni, ám különböző furmányokkal ezt végül sikerült elkerülnie.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.