Celeb

Extrém helyszínen főztek a MasterChef döntősei

F. Zs.

Létrehozva: 2018.10.03.

<p>Fölöttük repkedő labda tette izgalmasabbá a versenyt.</p>

A döntő hetéhez érkezett a TV2 MasterChef című főzőműsora. Az induló 27 híres versenyzőből, a még versenyben lévô Janicsák Veca, Pásztor Anna, Kondákor Zsófi és Mádai Vivien, akikre még az utolsó métereken is egyre nehezedő feladatok várnak. A műsor szerkesztői mindent kitalálnak, hogy kizökkentsék az egyébként sem túl nyugodt lelki állapotból a sztárokat, az elmúlt adásokban például extrém környezetbe helyezték őket. A múlt héten a szolnoki katonai bázison főztek, ma este pedig a Fradi pályáján kell majd bizonyítaniuk. A feladatuk több szinten is nehéz lesz, hiszen nem csak a verseny­ételre, de a hátuk mögött zajló U17-esek edzőmérkőzésére oda kell figyelniük. Vagy legalábbis arra, hogy ne találja őket fejbe egy jól irányzott szabadrúgás. 

És, hogy miért pont ez a helyszín? Mint kiderült, a műsor egyik séfje, Mizsei János régen focista volt. Az ő ötlete volt a stadion. 

– Életemben nem jártam még ilyen impozáns stadionban, fantasztikus élmény volt! – mondja Mádai Vivien műsorvezető, az egyik döntős, aki persze a nehézségekről is beszámolt. – A forgatás idején volt vagy negyven fok, iszonyú hőségben kellett dolgoznunk. Aztán ugye, nehezítésként ott volt a focimeccs a hátunk mögött… Megmondom őszintén, végig attól rettegtem, hogy egy eltévedt labda eltalál. Szerencsére ez nem történt meg, bár volt egy meleg helyzet, a pult felé repülő lasztit Mizsei Jani elkapta, így nem esett bele az ételbe. 

A verseny végeztével a focistafiúk kapták meg az elkészült ételeket.

– Szívesen ajánlgattuk a srácoknak az elkészült menüt, bízva abban, hogy jól sikerült – mondja Vivien, majd így folytatja: – Álmomban sem gondoltam, hogy döntős lehetek ebben a műsorban, fantasztikus érzés! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142079_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141969_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kitálalt a Párbeszédből kilépő parlamenti képviselő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141968_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András beleszállt a HVG-be, szerinte akár Magyar Péter is szerkeszthetné a lapot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713460813
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713460813
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók