A TV2-n futó Sztárok és párok című műsor csütörtöki adásában Pápai Joci a feleségével, Anitával karöltve harcol a tizenötmillió forintért, aminél többet már csak az énekes sztorijai érnek. Joci az adás során élete legszebb és egyben legszürreálisabb pillanatait idézte fel, közülük egyet lapunknak is elmesélt.
– Másfél év együttjárás után, 2004-ben vettem feleségül Anitát. A szertartás nagyon meghittre sikeredett, volt, aki a meghatottságtól könnyezett, és akadt, aki bánatában sírt – kezdi nevetve lapunknak Pápai Joci, akinek akkoriban csupán szerény lakodalomra futotta, ám a násznép így is hatalmas „cirkuszt” rendezett.
– Pontosabban Anita nagymamája. Eleinte ugyanis nem igazán akart elfogadni engem, lókötőnek tartott. Nagy csajozó hírében álltam, és féltette tőlem az unokáját – magyarázza az énekes, aki úgy vélte, hogy másfél év együttjárás után épp eléggé cáfolta rossz hírét, így a nagyi majd nyugodt szívvel adja az áldását a frigyükre.
– Hát nem így történt. Az egész esküvőt végigsírta, aminek Anitával eleinte nagyon örültünk, mert azt hittük, hogy a meghatottságtól érzékenyült el, ám a rokonok felvilágosítottak, hogy nem erről van szó. A nagyi bánatában sírta végig a szertartást, ami így utólag már nagyon viccesen hangzik, de akkor annyira nem nevettem. Mindenesetre később nagyon jó kapcsolatba kerültünk, megismert, és őszintén megszeretett – fűzi hozzá mosolyogva Joci, aki már tizennégy éve él boldog házasságban feleségével, Anitával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.