Amint arról a Borsban beszámoltunk napi ezer forintja maradt Pál Évának (66). Az egykori Neoton Família-tag bankszámláját inkasszózták, azaz elvitték a pénzét. Az énekesnő tartozásai miatt pár hete még úgy volt, hogy eladják a feje fölül a csepeli házat, de az utolsó pillanatban sikerült megmenekülnie. Vagy mégsem?
Most újra felcsillant a remény számára, hiszen fontos ítéletet hozott a közelmúltban az Európai Bíróság: perelhetnek a magyar devizahitelesek.
Ez jó hír Pál Évának is, aki svájci frankos hitele miatt került csapdába. Csepeli címére július elején érkezett végzés, miszerint még abban a hónapban elárverezik az otthonát, amennyiben nem egyenlíti ki a számlát.
– Eddig sikerült haladékot kérnem a banktól, de a luxemburgi döntésre már nagyon vártam, és tényleg jó hírt kaptunk mi, hitelesek. A bejelentés napján egész nap a híreket lestem, alig vártam, hogy a piacon végezzek a munkával – nyilatkozta a Blikknek a Neoton Família egykori sztárja.
Az árfolyamkockázatokról nem elég általánosságban írni a hitelszerződésben – mondta ki a luxemburgi testület egy magyar ügyben, ami a többi pórul járt devizásnak annyit jelenthet, jogorvoslatért folyamodhatnak.
Az egykori Neoton-énekesnő életét megkeserítő hitel egyébként Pál Éva fia, Tamás nevén van, 10 milliót vettek fel 13 évvel ezelőtt, most 19 millióval tartoznak. A bank az ő fizetésének felét vonja havonta, de legutóbb inkasszó került a számlájára. Éva nyugdíja 28 500 forint, amit a csepeli piacon megkeresett órabérével tud kiegészíteni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.