Szabó Zsófi édesapjáról: Már nem tudom visszaidézni a beszélgetéseinket

Szabó Zsófi édesapjáról: Már nem tudom visszaidézni a beszélgetéseinket

mese
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 03. 08:55
Bors

Nehéz - ugyanakkor rendkívül megható - produkcióval állt színpadra Szabó Zsófi: elhunyt édesapjával, Szabó Gyulával közösen mondott el egy mesét a Szenzációs Négyes című vetélkedőben - természetesen a technika segítségével. Mondanunk sem kell, lelkileg igen megterhelő volt mindez a műsorvezetően: végig ügyelt arra, hogy el ne sírja magát.
"Nehéz heteken vagyok túl, de nagyon hálás vagyok a csatornának, hogy ezt átélhettem. Életem pillanata volt, örökre emlékezni fogok rá" - nyilatkozta a Blikknek Zsófi, aki némi kulisszatitkot is elárult: sokáig nem is hallgatta édesapja hangját a próbákon, csak a szöveget  olvasta.

"Napokig csak olvastam a szövegét apának, nem is hallgattam a hangját, mert az az elején még lelkileg nagyon nehéz volt. Amikor próbáltunk Juronics Tamással, a színpadi rendezővel és Verebély Marcival, a műsor főszerkesztőjével, azt kérték, emlékezzek vissza, milyen volt, amikor apukámmal beszélgettem. Az az igazság, hogy – sajnos – már nagyon kevés ilyen emlékem van. A halála előtt sokáig beteg volt, és nem beszélt, így már nem tudom visszaidézni a beszélgetéseinket" - árulta el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.