Kedd este ismét jó pár ember derült Liptai Claudia és férje, Pataki Ádám Édeskettes című színpadi show-ján, ahol a párnak ezúttal Ábel Anita és Csonka András segédkezett a desszertek elkészítésében. A nagy konyhai sertepertélés alatt repkedtek a poénok, és egymás heccelése közben régi, cikis történetek is napvilágra kerülte. Mint például Claudia Csonka Pici iránti plátói szerelme.
– Most, itt az elején áruljuk el, amit most tényleg nagyon szűk körben fognak csak tudni. Én a drága művész urat 25 éve ismerem, és megmondom őszintén – Ádám is tudja –, szerelmes voltam belé. De nagyon – vallott színt több évtizedes titkolózás után Claudia, aki egy közös munka során szeretett bele menthetetlenül kollégájába.
– A Grease-ben léptünk föl együtt, ő már nagy sztár volt akkor a Família Kft.-ben. És én azt mondtam: „Úristen!” Lobogott a gyönyörű, fürtös haja, és az a mozgás, ami minden este ugyanabból a két lépésből állt, engem teljesen megfogott. Írtam neki egy levelet, rózsaszín, szagos levélpapírra – folytatta a sztorit a műsorvezető, aki szenvedélyes rohamot indított szerelméért: randira hívta kollégáját.
Csonka Picit derült égből villámcsapásként érte Claudia közeledése, és a Borsnak elárulta: akkoriban foglalt volt a szíve.
– Mindig is imádtam Claudiát, de nem éreztem, hogy ez benne van a pakliban. Teljesen meglepett a szerelmes levél, majdnem elájultam, amikor hazaérve a kis találkánkról elolvastam. Rendkívül romantikus volt, de én épp nem voltam szingli, úgyhogy ezért nem folytatódhatott ilyesformán a kapcsolatunk – emlékezett vissza a színész, aki ezután inkább úgy tett, mintha mi sem történt volna.
– Ilyenkor szeretek gyáva módon lapozni, és nem ülök le lelkizni. De szerencsére Clau sem erőltette, ment minden tovább a régi kerékvágásban. Azt már csak utólag mesélte el, hogy azt tervezte, az esti randi után felmegyünk hozzá, bezárja az ajtót, és lenyeli a kulcsot – nevetett fel Pici, aki ma is szoros barátságot ápol Claudiával, és nagyon bánja, hogy a sok szerelmes levél között az övének nyoma veszett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.