Magyarország apostoli királynéját egy olasz anarchista, bizonyos Luigi Lucheni szúrta szíven a nyílt utcán 1898. szeptember 10-én. A férfi nem tudta, kire támad, ő „csak” a gazdagokat utálta, ezért tervelte ki, hogy egy jól öltözött előkelőségre támad. Sissi pechjére pont ő sétált ott, pont azon a napon és percben.
Ausztria császárnéja kultikus figurája a történelmünknek, kivételes szépsége és az élettörténete a mai napig foglalkoztatja a rendezőket és persze a filmnézőket is. A Sissi filmes kultuszhoz hozzátartozik, hogy az első, Romy Schneider főszereplésével készült 1955-ös mozi elképesztő siker lett, és közben szinte teljesen összekapcsolta a főszereplőt – egyébként szintén tragikus sorsú – és a főhőst. Romy 17 évesen játszotta el a szerepet, a gyönyörű megjelenése és a megkérdőjelezhetetlen tehetsége egyből az egekbe repítette őt, nemzetközi sztár lett, de a magánélete káoszba fulladt, később pedig szörnyű tragédia érte, a kisfia, David 14 éves korában meghalt egy balesetben.
Romy Schneider egész életében azzal küzdött, hogy valahogy leválassza a valódi személyiségétől a tragikus sorsú királynét, de ez gyakorlatilag a haláláig nem sikerült neki. Sissi és ő is egész életükben boldogtalanok voltak, nem találták a helyüket a világban.
A hat évtizeddel ezelőtt készült film témáját újra feldolgozni nem egyszerű feladat, és Pajer Róbert rendező sem a könnyebbik végét kereste a munkának: A merénylet címmel készített filmet Kováts Adél és Csőre Gábor főszereplésével. A Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Programjának támogatásával készült alkotást a Duna Televízió hétfő este tűzte programjára, a látottak alapján pedig kijelenthetjük, hogy az alkotók kiváló munkát végeztek. Kováts Adél játéka ugyanis elkerülhetetlenül újra belebolondítja az embert a régen látott kosztümös filmekbe és persze a gyönyörű és tragikus sorsú királynéba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.