Nekifutásból csapta arcon a nézőit a kereskedelmi csatorna, a nagy csinnadrattával beharangozott vasárnap esti szórakoztató műsorával, ami a közönség véleménye szerint inkább volt büntetés, semmint könnyed esztrádműsor. A Szenzációs Négyes vetélkedőnek indult – benne négy korosztály (20+, 30+, 40+, 50+) négyfős csapatokkal –, de a műsor végül egy meghatározhatatlan műfajú káosz lett, amit a háromfős zsűri, Ráskó Eszter humorista, Alföldi Róbert és Gaxsta Zolee igyekezett valahogy kézben tartani. A produkciók közt volt musical hamiskásan Keresztes Ildikótól, Egy szál törülközőben futkosás Szabó Simontól és ÉNB Lalitól, de a nézők szerint az abszolút mélypont a Kossuth-díjas Oszvald Marika volt, aki pankrátorként ütött-vágott három szekrénnyi méretű férfit. A nézők a létező összes internetes fórumon azonnal a nemtetszésüknek adtak hangot, ki visszafogottabb, ki markánsabb véleményt formálva a műsor, és főként a szubrett kapcsán.
– Okádok Marika ízléstelenségétől, számomra ő a nemzeti ízléstelenség mértékegysége – írta az egyikük. – Ha már neki nincs mértéktartása, akkor a szerkesztők is szégyelljék magukat, hogy nem segítik, hanem beletaszítják ebbe a Kossuth-díjashoz méltatlan, alpárinak is nehezen nevezhető megjelenésbe. Nem a tehetséget és kisugárzását vitatom, hanem ezt a gusztustalanságot, amit a műsor képvisel.
– Szellemi toprongyoknak való szemét műsor. Egyétek, vegyétek, habzsoljátok, mint disznó a moslékot – írja egy másik néző, de akad olyan is, aki szerint Oszvald „szenilis öregasszony, aki nem látja be hány éves.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.