Gönczi Gábor apukája fedezte fel Szikora Róbertet

Izgalmas, rég elfeledett történetről mesélt a híradós Gönczi Gábor Joshi Bharatnak. A szülei szerelméről, hogy hétéve­sen ismerkedtek meg, tizennyolc évesen összeházasodtak, és a legnagyobb boldogságban nevelték. Ennek kapcsán került szóba, hogy édesapja zenész volt, ő fedezte fel Szikora Róbertet, akivel barátok lettek. Gábor csillogó szemmel mesélte, hogy első zenekara első fellépésén Robi ott volt, felment a színpadra és beállt zenélni. Kíváncsiak voltunk, hogy az R-Go frontembere hogy emlékszik erre? A próbateremben csíptük el,  a zenekar 35 éves évfordulójára rendezett decemberi Aréna-koncertre készül. De boldogan felidézte az 1967-68-as sztorit, amikor úgy 14 éves lehetett.

– Rákospalotán éltem, és dobolgattam szép „csendesen”. Egyszer becsengetett egy srác. A nagymamám kiment hozzá: tessék mondani, néni, kérem, ki dobol itt? Az unokám. Bemehetek beszélni vele? Persze. Be­mu­tatkozott: Gönczi Lajos vagyok. A hatalmas szőke haja úgy volt vágva, mint Brian Jonesnak a Rolling Stonesban. Valami akkor divatos suba volt rajta. Mondta, hogy van egy zenekara, jól dobolok, meghallgatnának.

Robi már másnap lement a pestújhelyi József Attila Művelődési Házba.

– Elájultam, hogy ott van igazi színpad, zongora, jó gitárok. Úgy fogták az akkordokat, mint a nagyok. Játszottak, és több szólamban énekeltek Beatlest, Illést. Tetszett nekik, ahogy dobolok, úgyhogy beszálltam. Ez a zenekar volt a OneWord. Majd’ három évig játszottunk együtt. Robi szerint az akkori Amatőrök, figyelem! olyan volt, mint a mostani X-Faktor. Egyszer másodikok, majd elsők lettek.

– Kiscsávó voltam, ők két-három évvel idősebbek. Lajos istápolt engem. Ő énekes volt, én kisdobos. Segített, mert régen nem technikus vitte a cuccot, hanem mi. Rákospalotáról Kőbányára például a 70-es busszal mentünk, a cuccal hátul szálltunk fel. Én fogtam a pergőt, Lajos a nagydobot. Emlékszem, egyszer a Bosnyák téren beszólt egy férfi: „Nagydob, hová viszed azt a kisgyereket?” A zenekar repertoárjában azok a dalok szerepeltek, amiket játszott a Szabad Európa Rádió. Orsós magnóra vették fel a számokat, és hozzátettek néhány magyart.

– Jimmy Hendrixtől a Creamig minden volt. Ha Cseke László felkonferálta, hogy itt a Monkees együttes új száma, akkor megtanultuk. Leírták a szövegét fonetikusan. Na, az a kincsesbánya! A hőskor! Ki tudott akkor angolul? Senki! Aki azt átélte, könnyebben viháncol ebben a mai világban! Mindent füllel kellett levenni. Senki sem tudott kottázni, a Beatles sem. Mint a romáknál, tradicionálisan adtuk át a tudást. Tisztán emlékszik, mi­lyen boldogság volt, amikor megszületett zenésztársa fia.

– Lajos büszkén mutatta Gá­borkát. Mi emeltük, dobtuk, énekeltünk neki. Az édesanyja, Kati  min­den koncerten ott volt, jól ismertük. Boldog voltam, hogy lett egy ilyen szép gyerekük. Emlékszem, amikor Gábornak tizenhat évesen lett zenekara. Először a lakásukban tartottak koncerteket a barátaikkal, akkor mi is beszálltunk.