Celeb

Fia miatt dobta el a cigit Cooky

P. J.

2018. szeptember 4. kedd 09:00

Cooky 48 évesen határozta el, hogy végleg leteszi a cigarettát, mert úgy érzi, családapaként az élet már nem játék. A Borsnak elmondta, hogy fél a rákos megbetegedéstől.

– Már körülbelül a huszadik napnál járok a leszokásban. Az első három nap borzalmas volt, a negyediken kicsit már fáradt voltam, felfogta a szervezetem, hogy nincs több nikotin. Utána viszont egyre könnyebb lett. Most már azt is érzem, ha valaki dohányzik körülöttem. Jobb lett a tüdőm állapota, jobban kapok levegőt – me­sélte lapunknak lelkesen.

Cooky nem csak saját egészsége miatt mondott le a bagózásról, szeretné ugyanis a kisfiát, Kevint felnevelni.

– Imádtam cigizni, de rájöttem, hogy az élet nem játék. Főleg, hogy már családapa va­gyok. Van egy kisgyerekem, és már nem vagyok fiatal sem. A rák ott van körülöttünk, és én nem akarok megbetegedni. Nem akarok az ördöggel játszani. Nem akarok hatvanévesen kórházban feküdni, mert meggondolatlan voltam – folytatta a népszerű műsorvezető, majd elárulta azt is, hogy mennyit szívott el egy nap.

– Húszéves korom óta dohányoztam kisebb megszakításokkal. Napi egy doboz cigi ment el. Jólesett evés vagy kávézás után. Ha már nagyon nem bírom, akkor bekapok egy nikotinrágót, de már abból is alig fogy. Jó érzés gyógyulni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195496_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási fájdalmakkal került kórházba Gáspár Bea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9128_resized.jpg?avcount=1665168007
vg.hu

Zelenszkij világháborút szít

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15196541_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

12 tejszínes csirke, ami olyan omlós, hogy elolvad a szádban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15196714_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Győzike: Meghalnék Orbán Viktorért! (VIDEÓ) (videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195025_auto_resized.jpg
metropol.hu

Vészjelzés, rohamosan terjed az agyevő amőba által okozott fertőzés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15195554_auto_resized.jpg
vg.hu

Emelik a nyugdíjkorhatárt Szlovákiában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9130_resized.jpg?avcount=1665168007
metropol.hu

Migráns az M1-nek: akár ölni is képes lenne

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9124_resized.jpg?avcount=1665168007
mandiner.hu

Íme a Nestlé Purina zöld válasza a klímaváltozás mezőgazdasági hatásaira és a kilövő nyersanyag- és élelmiszerárakra(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9118_resized.jpg?avcount=1665168007
vaol.hu

Legyen a kiállítónk! – Október 25-én 9. alkalommal Vas Népe Állásbörze(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9133_resized.jpg?avcount=1665168007
delmagyar.hu

Ki akart ugrani a harmadikról egy ember Szegeden - Fotók

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/5uTG8CcxWmOIzZVWPRZM9Nb9kPF78-e6fQaizincGVc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc3YjgwNDczMGJmOTQ0MDJhMjliZjc5MTk0NTBjOGRm.jpg
Party

Így vonultak végig a sztárok a vörös szőnyegen a Várkert Bazárban

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/KZSUG4h3wCpXjBynIhWFAlQbFgWSYNHrmA8HNH-Fkko/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JmMmQ0ODQwYTAzOTRkN2NhMzE2NGQ0NWU1ZDZiZWNi.jpg
Koncert

Nagyon rossz állapotban koncertezett Vastag Csaba, el is botlott