Elfogadtam a halált - vallott súlyos betegségéről a tinik egykori kedvence

Elfogadtam a halált - vallott súlyos betegségéről a tinik egykori kedvence

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 07. 22:00
Bors

Tiniként fedezték fel, és igencsak ígéretesen indult Avril Lavigne karrierje: összesen 40 millió lemezt adott el, amivel Kanada harmadik legtöbb eladást produkáló énekesnője lett Celine Dion and Shania Twain után. Aztán - derült égből villámcsapásként - kiderült, hogy Lyme-kóros. Utolsó lemezét 2013-ban adta ki - azóta pedig nem sokat lehetett hallani felőle azon kívül, hogy küzd a betegséggel. Most azonban hosszú - és igen megrázó - levélben fordult rajongóihoz.

“Az utolsó pár évet otthon töltöttem betegen, küzdve a Lyme-kórral. Ezek voltak életem legrosszabb évei” - idézte fel az elmúlt időszakot, hozzátéve: továbbra is küzd a betegséggel, azaz még mindig sok harc áll előtte. “Elfogadtam a halált és éreztem, amint a szervezetem leáll. Úgy éreztem, mint aki megfullad. Mintha egy folyó sodrása ragadott volna el. Képtelen voltam lélegezni” - magyarázta, hozzátéve: otthon, betegen állt neki dalokat írni, és azóta is vágyik arra, hogy egyszer visszatérhessen a színpadra.

Lavigne egyébként hosszú ideje most jelentkezik először új dallal: a Head Above Water szeptember második felétől lesz majd elérhető.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.