A Saul fia előzménye lenne Nemes Jeles új mozija?

A Saul fia előzménye lenne Nemes Jeles új mozija?

Nemes Jeles László
PUBLIKÁLÁS: 2018. szeptember 16. 11:45
T. G.

Tízezer nőt castingoltak a Napszállta című film női szereplőinek kiválasztásakor - mondta el Nemes Jeles Lászó rendező második nagyjátékfilmjének premiervetítése után a Jameson Cinefest Miskolci Nemtetközi Filmfesztiválon szombat éjjel. A főszerepet a 30 éves Jakab Juli kapta, akinek kalapos arca a Saul fiában is feltűnik. 

Egyes kritikusok más kapcsolódási pontot is felfedeznek az Oscar-díjas alkotás és a Napszállta között, ezért szerintük a Saul előzményeként is értelmezhető az 1913-ban játszódó, Leiter Írisz történetét bemutató mozi. 

A korán elárvult lány minden vágya, hogy néhai szülei legendás kalapszalonjában kapjon munkát, ám az új tulajdonos mindenáron igyekszik eltávolítani őt a városból. A lány eközben tudja meg, hogy van egy testvére, akinek létezéséről semmit sem tudott. Nyomozni kezd.

– Mind a kettőt mi csináltuk – mondta a kapcsolódásra utalva Nemes Jeles először viccesen, aztán elismerte, hogy egyfajta féltudatosságra ők is rácsodálkoztak, miközben kitalálták a Napszállta történetét, amin már akkor elkezdtek dolgozni, amikor még a Saul munkálatai tartottak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.