Így találkozott Sting Ferenc pápával - fotók

Így találkozott Sting Ferenc pápával - fotók

találkozó
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 09. 16:30
<p>A világhírű énekes már nem először került kapcsolatba a katolikus egyházfővel, és már a Sixtus-kápolnában is koncertezett.</p>
G. Sz.

Ferenc pápa szerdai audienciáján egy ismerős arcot is kiszúrhattak a szemfülesek, ugyanis a hívők között ott volt Sting és felesége, Trudie Stryler is. A 66 éves sztár művészetét az elmúlt években templomokba is elvitte, sőt, a Vatikántól egy kőhajításnyira lévő Sixtus-kápolnában is tartott már koncertet.

Miközben a személyes találkozóra vártak, a feleség boldogan fotózott, míg a zenész mintha kissé ideges és türelmetlen lett volna, de végül az ihletett pillanatban már az ő szája is fülig ért, míg Trudie a meghatottságtól alig bírta visszatartani könnyeit. Sting jelenleg a jamaica reggae-előadóval, Shaggy-vel turnézik, és egészen október közepéig 44/876 címet viselő, közös lemezüket reklámozzák.

A pápai találkozó után Stingéket több vatikáni múzeumba is elvitték, majd a zenész korábbi koncertje helyszínét, a Sixtus-kápolánt is meglátogatták. Az énekes nem először került kapcsolatba Ferenc pápával, hiszen 2018 márciusában mutatták be a Sting zenei munkásságára épülő, a Sixtus-kápolnáról és Michelangelóról szóló musicalt. A darabot pedig – amit amúgy a római Szent Péter tér közelében lévő Auditorium della Conciliazionéban nézhetnek meg az érdeklődök – maga a Vatikán is megáldotta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.