Celeb

Fábry Sándor lánya kínai iskolába is járhat

Bors

Létrehozva: 2018.08.23.

Már hét esztendős Fábry Sándor gyermeke. A humoristának természetesen fontos, hogy milyen tanintézménybe járassa Borbálát. Egy vidéki televíziós csatornán beszélt erről, mondandója teljes egészében a Bors Extrában olvasható.

Fábry Sándor sosem beszél a családjáról. Pedig lassan két évtizede vannak együtt Zsuzsával. A fáma szerint sok éven át vártak hiába a gyermekáldásra. 2011-ben aztán megszületett Fábry Borbála. 

– Abban a pillanatban, hogy van egy gyereked, akkor ezt már elgondolod. Hogy hol járjon iskolába, milyen nyelvet tanuljon, hogyan védd meg attól, hogy ne drogozzon, ne ragadjon be egy felrobbanó diszkóba, mégis kapjon valami megfelelő nevelést – olvasható a Bors Extra július-augusztusi számában..

A showman már kacérkodik egy olyan tanintézménnyel, ahová szívesen beíratná lányát.
– Például a magyar-kínai kéttannyelvű iskolával nagyon szimpatizálunk. Tehát ott nem az van, hogy annyira alternatív az oktatás, hogy ott áll a gyerek a tömb előtt és majd eldönti, hogy aznap bemegy-e tanulni, vagy ha lelövi a tanárnőt, akkor a tanárnőt tartóztatják le. Nagyjából itt tartunk. A kínaiakban viszont van egy olyan egészséges tekintélytisztelet, ami nem azonos azzal a poroszos baromsággal, amit mi kaptunk, hogy tartsd az ujjad, kapsz egy körmöst!

A Bors Extra nyári dupla számában ezen kívül találhatunk sztárszakácsok receptjeit, de megtudhatjuk azt is, a számmisztika szerint mi felbukkannak-e emberek a múltunkból az úgynevezett retrográd bolygók idején, vagyis most...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145808_auto_resized.jpg
origo.hu

Ilyen még nem volt: aranyat lövell ki egy vulkán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713606610
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713606610
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713606610
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713606610
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713606610
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak