Celeb

Az év esküvője: még idén megházasodik Gönczi Gábor

P. J.

Létrehozva: 2018.08.10.

Fontos bejelentést tett a TV2 sztárja, Gönczi Gábor. A híradós elmondta, hogy oltár előtt is megpecsételi négyéves kapcsolatát Ildikóval, gyermeke édesanyjával. Mindig is erre vágytak, de gyermekük átírta a menetrendet.

Gönczi Gábor élete akkor lett igazán teljes, amikor évekkel ezelőtt megismerkedett párjával Ildikóval, aki lassan két éve megajándékozta egy csodálatos kisfiúval, Áronnal. Eleinte természetesen úgy tervezték, hogy betartják a klasszikus sorrendet, és előbb összeházasodnak, majd közös gyermeket vállalnak, csakhogy az élet közbeszólt.

– Négy éve vagyunk együtt Ildivel, és amikor szerelembe estünk, elindítottuk a közös életünket. Akkor nagyon hirtelen történt minden – mesélte lapunknak a TV2 híradósa. – Nagyon gyorsan megérkezett hozzánk Áron. Kevés időt voltunk együtt úgy kettesben, hogy még a pocakban sem volt a fiam. Így aztán, bármenyire is esküvőpártiak vagyunk mindketten, nem volt időnk ezt az egészet megszervezni. Amikor kiderült, hogy érkezik a kisbaba, félretettük ezt a projektet. Éreztük, hogy több van ebben a kapcsolatban – mondta a Borsnak a TV2 híradósa, aki most elérkezettnek látja az időt, hogy hivatalosan is „szentesítse” szerelmét.

– Persze mindenki kérdezte már – családtagok, barátok –, hogy mikor lesz a nagy nap. Négy éve téma, de eddig elhessegettük azzal, hogy a gyerek a legfontosabb, és nincs idő a szervezésre. De most már eltelt annyi idő, hogy éreztük, nincs rendben az, hogy mi nem vagyunk összeházasodva, hogy ő nem a felségem és én nem vagyok a férje – idézte fel a döntés hátterét Gábor. – Viszonylag gyorsan határoztuk el magunkat. Bár még a szervezés korai szakaszában vagyunk, azt már elmondhatjuk, hogy idén összeházasodunk. Én is részt veszek a szervezésben.

Ilyenkor felvetődik a kérdés: ki fogja az oltár elé vinni a gyűrűt? A válasz kézenfekvőnek tűnik – a kisfiuk –, Ildikó és Gábor esetében mégsem ilyen egyszerű a döntés.

– Nem tudjuk még, hogy Áron hozza-e nekünk a gyűrűt, bár valószínűleg így fog történni. Igaz, elég nagy lesz emiatt a stresszfaktor... Korántsem biztos ugyanis, hogy a fiam – aki még csak 21 hónapos – el is jut a gyűrűvel hozzánk, miután elindul vele. Esetleg nem eszi-e meg menet közben. Áron jelenleg az ön- és közveszélyes korszakát éli, mindenhova felmászik és leugrik, gyakorlatilag csukott szemmel, háttal a mélybe veti magát egy fa tetejéről. A teljes család és még három bébiszitter kell hozzá, hogy ne legyen semmi baja. Egyébként fantasztikus kisbaba, és csodálatos ez az időszak. Ő akkor van biztonságban, amikor alszik – nevetett a leendő vőlegény.

Hogy szűk családi körben vagy népes vendégsereg előtt mondják ki az igent, csak sejthetjük a családapa kisfiát jellemző válaszából.

– Olyan mint én és Ildi: iszonyatosan szereti a felhajtást és a nagy társaságot, amikor ezren ugrálunk körülötte, amikor buli van és táncolni lehet. Buliban fogant és bulira született. Igazi zenész gyerek... Élvezni fogja az esküvőt, az biztos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715085913
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715085913
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715085913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715085913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715085913
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria