A rendőrség hivatalból is megindíthatja a nyomozást Curtis ellen

A rendőrség hivatalból is megindíthatja a nyomozást Curtis ellen

eljárás
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 24. 05:00
Majka nyilvánosan rúgta ki Curtist. Az őszinteségével valószínűleg segíteni akart, de könnyen lehet, hogy komoly bajba keverte zenésztársát. Hiszen a magyar törvények a drogfogyasztást sem tűrik.
G. Sz., F. Zs.

Brutális őszinteséggel beszélt Majoros Majka Péter szerda este a SZIN színpadán arról, hogy befejezi a közös munkát Curtissel. A munkakapcsolaton kívül a nyolcéves barátságát is lezárja. „Sajnos az elmúlt öt évben bejött a képbe egy harmadik barát, aki nélkül úgy látszik, hogy az én barátom nem tud meglenni. És az van, hogy sajnos sokadik alkalommal nem tudja elvállalni azt a munkát, amit a jóisten neki adott. Ez a harmadik barát pedig nem más, mint a k..szott mocskos g..i kábítószer. Sajnos, az elmúlt öt évben annyi mindent megpróbáltunk megtenni, annak érdekében, hogy ez a formáció megmaradjon, de nem sikerült. (...) Sajnos el kellett, hogy köszönjünk Curtistől. (...)” – kiabálta Szegeden a mikrofonba.

Majka a koncert után egy hosszú Facebook-posztban is beszámolt a történtekről: „(...) Széki Attilával együtt elértünk a csúcsra , és most el kell engedjem a kezét, mert nem tudom tovább fedezni az életét, ami a drogról és a hazugságokról szól (...)”

Majoros szavai – azon felül, hogy vagy segítenek leszokni Curtisnek a tudatmódosítókról, ha szed ilyet  – komoly vádak, melyek mellett a rendőrség sem mehet el. Európában az egyik legszigorúbb drogtörvény a magyar. Zéro tolerancia van a birtoklásra, a fogyasztásra, és a terjesztésre is.

Dr. Nagy József ügyvéd szerint Majka szavai lavinát indít­hatnak el: – A hatóságon múlik, hogy a rendelkezésre álló információ elég ahhoz, hogy nyomozást indítsanak az ügyben. Mivel minden eset más, képtelenség a részletek ismerete nélkül bármilyen szakvéleményt mondani a témában, annyi bizonyos, hogy a hazai drogtörvények akár a fogyasztást is  – bizonyos körülmények között – letöltendő börtönnel büntethetik.

A Bors az ominózus bejegyzéssel kapcsolatban megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot, arról érdeklődtünk: várható-e, hogy büntetőeljárás indul a drogvád miatt. Az ORFK kommunikációs osztálya a konkrét esetet nem kommentálhatja, ugyanakkor leszögezték: „a rendőrség a hivatali hatáskörében, valamint a nyomozó hatóság tagjának a hivatali minőségében tudomására jutó jogsértések esetén minden esetben megteszi a szükséges intézkedéseket, adott esetben szabálysértési, vagy büntetőeljárást kezdeményez.

Kerestük az ügyben Curtist is, de a zenész elzárkózott a nyilatkozattétel elől, helyette ő is a Facebook-oldalán reagált. „A hír igaz! Ez egy hosszú út vége, de egy új kezdete! Mostantól külön járunk fellépni és ne aggódjatok, jönnek az új dalok ugyan úgy. Lehet itt a másikra köpködni, de mindenkinek megvan a keresztje és mindenkinek megvan a maga drogja! De én megmaradok úriember... Szép nyolc év volt! ”

Megpróbáltunk kapcsolatba lépni Majkával is, akihez rengeteg kérdést intéztünk volna. Többek között arra keressük a választ, hogy pontosan mit tett Curtis, mi volt az utolsó csepp a pohárban? Megtartják-e az előre beharangozott bulikat? És tervezi-e Majka, hogy a barátja helyére egy új zenészt léptessen? A válaszokra azonban még várni kell, Majoros nem reagált a megkereséseinkre.

A cikkhez kapcsolódó jegyzet ide kattintva olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.