Nyári Dia: Hiányozni fog a pocakom

Nyári Dia: Hiányozni fog a pocakom

Nyári Dia
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 09. 05:10
A színésznő már mindent összecsomagolt, és Danival a babának is beszereztek mindent. A visszaszámlálás elindult
kbv

Amilyen nehezen alakult a sorozatban Hanna élete, olyan könnyen ment az őt alakító Nyári Diáé. Míg a Barátok közt színésznője elmúlt nyolc évének legnehezebb feladatát játszotta a sorozatban, kisfia szépen növekedett a pocakjában. Diát múlt héten búcsúztatták el kollégái, pont akkor, amikor egy ideig utoljára volt látható a sorozatban.

– Nem titok, pár hete már nem forgatok, de a nézők valóban most láthatták az utolsó jeleneteimet. Megnézni ugyan a buli miatt nem tudtam, de emlékszem még a záró napokra, nagyon megható volt. Még annak ellenére is, hogy azért az elmúlt hetekben már sokat küzdöttünk a hasammal, hiszen Hanna a sorozatban nem várandós, éppen ellenkezőleg, lebénult egy baleset következtében. Szerencsére el tudtam különíteni a való életet és a megírt történetet, így nem viselt meg, hogy várandósan kellett befeküdnöm egy kórházi ágyban és kómást játszanom. Sőt talán néha még örültem is, hogy kerekesszékben, ülve forgathatok – mesélte Dia, aki azóta csak a babájára koncentrált.

Párjával, Kovács Dani sajtófőnökkel már mindent beszereztek, amire a babának szüksége lesz. Sőt Dia már a kórházi tartózkodásra is összecsomagolt, hiszen bármelyik pillanatban érkezhet a pici.

– Vasárnap töltöttem a 38. hetemet, a babám már befordult, igazság szerint már bármikor érkezhet. Jól érzem magam várandósan, és tudom, hogy még a hasam is hiányozni fog, de azért jó lesz, ha már a kezemben tarthatom. Egyébként apás és természetes szülést tervezünk, de ha máshogy alakul, akkor sem esek majd kétségbe – folytatta a színésznő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.