Egy sok évvel ezelőtti fotót posztolt közösségi oldalán Puskás Peti, a képen Dévényi Tiborral látható a Három kívánság című műsorban. A felvétel azt a pillanatot örökíti meg, amikor a 12 éves Peti Tibi bá’ mikrofonjába mondja kívánságát. Az eset óta nem kevés idő telt el, de nemcsak Peti, hanem Dévényi is jól emlékszik a pillanatra.
– Peti ügyes gyerek volt, már akkor magabiztosan mozgott a kamera előtt. Írt nekünk egy levelet, amiben az állt, hogy imádja a focit, és a színészetet, ezért ha lehet, hozzam össze egy olyan színésszel, aki jól focizik. Így találkozhatott Nemcsák Károllyal, aki a színészválogatottal épp akkor készült Olaszországba – mondta a Borsnak Dévényi Tibor, aki már lázasan készül az EFOTT-ra, ahol a jövő héten minden este a retro diszkója alatt dobálja a pontos labdákat.
Petiben is élénken megmaradt az a délután, amikor Tibi bá’ segítségével mindkét szenvedélyének hódolhatott.
– Nálunk ez családi hagyomány, édesapám, Puskás Tivadar, sőt nagyapám is fociztak a színészválogatottban – vallotta be lapunknak Puskás Peti, aki mostanában együttese, a The Biebers élén arat, de sok a teendője a RTL Klubnál és a színházban is.
– Ma már én is játszom a színészválogatottban, tehát Tibi bácsinál indult el ez a fajta karrierem. Mivel a családomban szinte mindenki színész, az is adott volt, hogy én is előadóművészi pályára lépek. Édesapámtól tudom, hogy kiskoromban egy darabban királyfit játszottam. Mesélte, hogy játék közben még a tekintetem is megváltozott, ő már akkor tudta, mi lesz belőlem.
Puskás Petinél nem csak családi örökség a tehetség, a csillagjegye alapján is sikerre, népszerűségre „ítéltetett”. Nyilasként tüzes, határozott, kiáll az igazságért, és mások jogaiért. Petiről köztudott, hogy sokat tesz az állatvédelemért is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.