Celeb

Galambos Lajos: Nem nősülök újra

F. Zs.

Létrehozva: 2018.07.05.

<p>Lagzi Lajcsi – így nevezik a mulatós zene hazai királyát, ám Galambos Lajos saját magánéletében hűtlen a nevéhez. Csendes volt a lagzija, és az lesz a huszadik házassági évfordulója is.</p>

Forrás: Fejér Bálint

Hamarosan itt a megünnepelendő időpont, Galambos Lajos és felesége, Boglárka októberben lesz, hogy húsz évvel ezelőtt összeházasodtak. Anno csendes esküvő volt, összesen harminc-negyven embert hívtak meg a lakásukba, a „bulit” a nappaliban tartották. Ebből is látszik, hogy Lajcsiék a magánéletükben nem hangosan mulató, asztalon táncoló, celebekkel vegyülő közszereplők, számukra a csendes ünneplés, a meghitt buli az igazi. A visszafogottságukat talán csak fokozza, hogy immár három éve folyik a rendőrségi nyomozás, illetve bírósági per Galambos Lajos ellen, üzletszerűen elkövetett lopás, illetve vesztegetés miatt.

Amikor azt kérdezzük Lajcsitól, hogy sikerült-e már feldolgozniuk mindazt, ami velük történik, így válaszol: 

– Soha nem fogjuk feldolgozni. Mély sebeket ejtett rajtunk mindaz, amin keresztül mentünk, és bár kétségtelenül gyógyulnak ezek a sebek, a heg mindig ott marad – mondja Lajcsi halkan. – Egyszer majd túl leszünk rajta, vége lesz, ahogy vége lesz..., de sosem fogjuk elfelejteni. Kétségtelen, hogy azóta talán egy picivel csendesebben élünk, bár előtte sem voltunk azok a nagyon hangos emberek. A házassági évfordulónkat természetesen megtartjuk – mondja a zenész, majd így folytatja: – A buli méretéről nem tudok egyelőre nyilatkozni. Kerek szám, ilyenkor illik nagy ünneplést tartani, de csak a szűk családot hívjuk meg egy vacsorára, és ennyi lesz az egész. Egy biztos, nem lesz megerősítő esküvő. Számunkra elég erős az első és egyetlen fogadalmunk, nincs szükségünk újabbra.

Győzike hatszor mondott igent

Lajcsiékkal ellentétben sok olyan sztárpár van, akiknek fontos, hogy nagy bulit tartsanak, és címlapokra kerüljenek, amikor magukat ünneplik. Közülük is kiemelkedik Rod Stewart énekes, aki tízéves házassági évfordulón vette el újra a felségét, Schobert Norbi, aki 13 év házasság után, Las Vegasban vette el újra Rubint Rékát, Korda Gyuri, aki 34 év után újra nőül vette Balázs Klárit, vagy Gáspár Győző, a csúcstartó, aki 20 év házasság alatt hatszor (!) vette el Bea asszonyt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714966511
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191586_auto_resized.jpg
life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191404_auto_resized.jpg
life.hu

Védelmező mágiák: így tarthatjuk távol az ártó erőket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714966511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap