Celeb

Elveszítheti vagyonát Weisz Fanni

K. Sz.

Létrehozva: 2018.07.30.

Három adótartozást halmozott fel Weisz Fanni, akinek kft.-je jelenleg kényszertörlés alatt áll. A gyönyörű modell 2023-ig nem alapíthat új céget. Egy barátja szerint a modell földje is veszélybe kerülhet. Fanni a Borsnak állítja: nem volt tudomása a történtekről, igyekszik utánajárni.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Összecsaptak a hullámok Weisz Fanni feje fölött. Az utóbbi hetekben attól volt hangos a sajtó, hogy édesanyját nem hívta meg az esküvőjére, mivel a pletykák szerint nincsenek jó viszonyban a vőlegényével, Hajmásy Péterrel, sőt, ahogy elsőként megírtuk: Ágnes a médiá­ból szerzett tudomást a kézfogóról.

Az indulatok azóta sem csitultak, ám máris itt a következő botrány: adóvégrehajtás indult Fanni cége ellen. Az interneten bárki számára elérhető Cegjegy­zek.hu és a tizenhárom állami lista összevonásával létrehozott Feketelista.hu adatai szerint komoly adótartozást halmozhatott fel a modell az utóbbi időszakban.

Ennek következében több szankció is érte őt: a Weisz Fanni Stúdió Kft. jelenleg kényszertörlés alatt áll, sőt a modellt már idén áprilisban eltiltották: egészen 2023-ig nem alapíthat céget és nem viselhet olyan tisztséget egy cég életében, ami érdemben befolyásolja a működését.

Az információt követően az úgynevezett feketelista adatai szerint szemmel látható, hogy 2017 óta szám szerint három, ismeretlen összegű adótartozást követlenek a cégen, sőt 2018 januárjában már a cég kényszertörlési eljárását is megkezdték. Előrelépés azonban nem történhetett az adósságrendezéssel kapcsolatban.

A folyamat azonban itt még nem ért véget, ugyanis további adóhátralékot fedeztek fel, körülbelül két héttel ezelőtt el is kezdődött a legújabb adóvégrehajtás folyamata.

Azt, hogy miből rendezik és milyen mértékű az adótartozás, nincsenek elérhető adatok, mindenesetre egy sikeres modell és közéleti szereplő esetében igen komoly, száz­ezres vagy akár milliós tételekről is szó lehet. Lapunk elérte a modell egy barátját, ő is aggodalmát fejezte ki szeretett barátnőjéért.

– Sokkolt a hír, egyszerűen nem térek magamhoz, nem értem mi történhetett. Tudomásom szerint Fanninak van egy kis földje, ami csak részben az övé, továbbá egyéb kisebb ingóságai is. Rég nem érintkeztünk egymással, engem is ledöbbentettek a cégeljárással kapcsolatos híresztelések, remélem nincs semmi komoly baj a háttérben – mondta a hamarosan házasuló modell barátja.

Kerestük Fannit, aki egy e-mailben megköszönte a megkeresésünket, állítása szerint – meglepő módon – nincs tudomása az esetekről, sőt, őt is megdöbbentette és igyekszik utánajárni az esetnek.

Mi az a feketelista?

A Feketelista.hu 2008 óta gyűjti az adatokat, a különféle hatósági eljárásokat és törvénysértéseket az adószámmal ellátott magyarországi cégekről. A közhiteles állami nyilvántartásokon alapuló részlisták összevonásával jött létre ez az online adatbank, ahol egy egyszerű regisztráció segítségével bárki ellenőrizheti, ha például egy szerződni kívánt cég működésével kapcsolatos aggályai lennének.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián