Celeb

Pincérkedni látták Hujber Ferit Londonban

Bors

Létrehozva: 2018.06.26.

A színész a közvetlen kollégáitól és barátaitól sem búcsúzott el, egyszerűen kivonta magát a forgalomból. Színésztársai sem tudják elérni, ovasónk Londonban látta pincérkedni.

Forrás: DFP

A Bors egyik olvasója biztosra veszi, hogy Hujber Ferit látta a minap egy londoni étteremben felszolgálni, ez az információ volt az, aminek mentén elindultunk, hogy megkeressük az eltűnt színészt. Hujber Feri az egyik legmegosztóbb hazai közszereplő, akarva vagy akaratlan mindig képtelen történetek főszereplőjévé válik.

Emlékezzünk csak azokra az időkre, amikor arról nyilatkozott fűnek-fának, hogy ő nyitott kapcsolatban él a feleségével, amivel nem lett volna probléma, ha a felesége és két gyermeke édesanyja, Cynthia is boldognak tűnt volna.

De nem tűnt annak, sőt... olyan családi vitákba bonyolódott a házaspár, hogy egy alkalommal a rendőrséget is ki kellett hívni. A házasságuk lassan tönkre is ment, a közös életükre ma csak az egykor imádott házuk emlékezteti őket, amit a mai napig árulnak. Hujbernek a szakmai életére nem lehet panasza, sokat játszott a Bánfalvy Stúdióval, számtalan szinkronszerepe mellett a legnagyobb közönségsikernek örvendő filmekben kap főszerepet (Valami Amerika 1., 2., 3.), mégis mindig új kihívásokat keres. Talán most is. 

Lapunk információi szerint utoljára áprilisban posztolt a Facebook-oldalán, akkor is egy búcsúüzenetet, melyben kifejti, hogy „átpörög a másik oldalra”, vagyis megszűnik az egyszerű halandók számára látható lenni. Az eltűnése olyan jól sikerült, hogy még a közvetlen munkatársai és barátai sem tudnak róla semmit.

– Őszintén mondom, hogy elképzelésem sincs, mi lehet Ferivel – mondja a Borsnak Bánfalvy Ági színésznő, a Bánfalvy Stúdió alapító-vezetője. – Nagyon régen nem beszéltem vele, egyik pillanatról a másikra tűnt el az életünkből. Nagyon szeretjük őt, de tudjuk, a kivételes embereknek mindig nehezebb megbirkózni a hétköznapokkal. Ha ősszel újra lenne kedve nálunk, velünk játszani, nem zárkózunk el. Remélem, nem kell aggódnunk érte. 

Megkerestük Herendi Gábort, a Valami Amerika című filmek rendezőjét, Feri közeli barátját is, hátha neki van információja. De ő sem hallott Hujber felől már jó ideje. Ahogy Gesztesi Károly sem, aki nem is kívánt nyilatkozni a témában. 

– Úgy szívódott fel, hogy senki sem tudja, merre indult – mondja a Borsnak egy névtelenséget kérő barátja. – Nem ritka nála az ilyesmi, most azonban nyugtalanok vagyunk, mert senkinek sem hagyta meg, hogy hova megy – magyarázza az ismerős. 

A pletykák szerint Feri megint külföldön van, de hogy Londonban keresi a betevőt vagy megint Kanadában (ilyen híreket is hallani), nem tudni. Az előfordulhat, hogy a cikkünk megjelenése után megint előkerül, és talán egy férfi kollégánknak nyilatkozik is. Női újságírókkal ugyanis egy ideje nem áll szóba, csak – mint ahogy korábban ő maga írta – ha lefekszenek vele.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek