Növényit elhunyt nővére segítette

Növényit elhunyt nővére segítette

Növényi Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 23. 11:30
Az olimpiai bajnokból lett színész ítélethirdetése másnapján elveszítette nővérét, aki tulajdonképpen miatta feláldozta sportolói karrierjét.
G. Sz.

Növényi Norbertet alig két hete első fokon 3 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélték adócsalásért és magánokirat-hamisításért, majd ítélethirdetésének másnapján megtudta, hogy imádott nővére elhunyt. Az egykori olimpiai bajnok csak a Borsnak mesélt testvérével való kapcsolatáról.

– Nagyon jó testvérek voltunk Angélával, imádta őt az öcsém és én is. Négy évvel ezelőtt autóbalesetben meghalt a fia és szerintem ezt soha nem tudta feldolgozni. Én hiszek abban, hogy minden betegségnek van valami pszichés eredete és talán ezért is diagnosztizálhattak a nővéremnél daganatos betegséget – magyarázza lapunknak Növényi, aki úgy véli, bár Angéla méltósággal viselte állapotát, de valójában már nem akart mindenáron meggyógyulni.

– 45 kilót fogyott, és úgy vélték, a veséjével és a májával lehet gond, aztán egy ismerősön keresztül bekerült a váci kórházba, ahol rájöttek, hogy a tumor már négy bordáját megette és végső stádiumban van. Majdnem minden nap benn volt nála a lánya, ahogy a párom és én is. Az utolsó napján Angyalka megvárta a lányát, megfogta a kezét, könnyezni kezdett és még el tudtak köszönni egymástól – avatja be a Borsot nővére tragédiájába Növényi, aki azt is hozzáteszi, hogy Angéla korábban miatta hagyta abba végleg a sportot. – Angyalka kiváló diszkoszvető és gerelyhajító volt, és mivel kissrác koromban nagyon jól ment nekem a sport, és látta rajtam, hogy szorgalmas vagyok, inkább elment dolgozni, hogy ezzel is segítse a szülei­­­­­met és engem – mondta Növényi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.