Luxusautót kapott Klárika Korda Györgytől

Luxusautót kapott Klárika Korda Györgytől

évforduló
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 16. 05:00
<p>Mielőtt meghökkennénk, mivel lepte meg nejét az énekes a 38. házassági jubi­leumon, jó, ha tudjuk, hogy Klárika korábban egy hotelt is kapott.</p>
Fái

Korda György hatvan, Balázs Klári negyven éve énekel, amit egy életműkoncerttel ünnepelnek meg. A sikerük töretlen, sőt, mióta dübörög a retró, a fiatalok is megőrülnek értük.

– A retró jó, mert megismerteti a ma emberét a múltbeli értékekkel – magyarázza Gyuri. – A retró zene tele van fülbemászó slágerekkel, ezért hiánypótló ma. A Pappa Pia című film Klárival és velem indul. Azt énekeljük, hogy Egy Duna-parti csónakházban, ami 1952-ben, az Állami áruház című filmben hangzott el. Mikor mondták, hogy ezt énekeljük, csodálkoztam. Erre olyan sláger lett, hogy nincs olyan előadás, ahol szét ne rúgnák rá a házat, és ne énekelné mindenki velünk. Az életműkoncertünk november 18-án lesz, retró helyen, az Erkel Színházban.

Korda György minden táncdalfesztiválon részt vett, és máig nem érti, hogy egyiken sem nyert díjat a dala.

– Pedig mindegyiken két számmal voltam a döntőben, háromszor kaptam meg a legjobb előadói, háromszor a közönségdíjat, de egyetlenegy dalom nem nyert. Ez nekem azóta is megfoghatatlan. Sok embert kérdeztem, akik ott ültek a zsűriben, magyarázzák meg, de nem tudták. Olyan dalok nem nyertek, mint a Bocsánat, hogyha kérdem, az Emlékezni rád, az Aki melletted él, a Ne sírj, ha többé sose látnál. Klári akkor még kislány volt. 

Lehet, hogy Gyuri dala nem nyert, de egy ország rajongott érte, különösen a nők. 

– Őt mindenki imádta. Pont ezért tartottam tőle, és nem akartam elmenni 1980-ban a műsorába, amikor hívott – mondja Klári. – Nem akartam helyzetbe kerülni. Hát nem oda kerültem. Hála a jó istennek! – kacag, és megpuszilja Gyurit, miközben azt súgja neki, hogy imádlak.

– Ennek már harmincnyolc éve. Úgy látszik, működik. Én sem gondoltam volna – mosolyodik el Gyuri. Klárika a telefonját nézi, és felkiált: – Hányadika van? Gyuri, huszonegyedikén házassági évfordulónk van. Most jutott eszembe.

Játékosan figyelmezteti a férjét, nehogy megfeledkezzen róla, mire Gyuri legyint: te már megkaptad.

– Mit kaptam meg? Ezt az inget tegnap kaptam – méltatlankodik Klári.

– De előtte? Előtte egy új Volvót kapott – súgja meg Gyuri, majd egymásba karolva elindulnak.

Amikor elájultunk, hogy Gyuri milyen gáláns, a nem is kerek évfordulóra ilyen komoly ajándékkal rukkol elő, kacsintva visszaszólt: – Miért, a negyvenedik születésnapjára kapott egy hotelt.

Akiben elkezd motoszkálni az irigység, az gondoljon arra, hogy a két énekes a mai napig rengeteget dolgozik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.