Ismét el kellett halasztani Boros Lajos műtétjét

Ismét el kellett halasztani Boros Lajos műtétjét

Boros Lajos
PUBLIKÁLÁS: 2018. június 18. 09:39
Bors

A Blikk cikke szerint ismét el kellett halasztani Boros Lajos műtétjét, a népszerű műsorvezető szívbillentyű-restauráló operációra szorul, de újabb komplikáció lépett közbe. Boros már régóta szeretne túllenni a beavatkozáson, de eddig valami mindig közbejött. Ezúttal prosztatanagyobbodása miatt nem kerülhet kés alá.

– Komolyan mondom, néha azt érzem, szórakozik velem a testem! Vagy valaki, valami. Vajon mit tud még kitalálni, amivel kínozni tud? – kérdi Boros. – Múlt vasárnap, ahogy az mindenkinél program a reggeli órákban, az ébredés után szerettem volna könnyíteni magamon, de nem tudtam. A késztetés bennem volt, ám nem jött ki semmi.

A műsorvezető saját elmondása szerint közelebbi kapcsolatba került egy katéterrel, mielőtt kiderült, hogy nem műthetik.

– Meg kell várni, hogy meggyógyuljak, hiszen egy gyulladással a testemben nem lehet műteni. Ha ez a lelet megvan, ismét az orvosom elé járulok, és konzultálok – magyarázta Boros, akinek azonban a prosztatáját csak azután tudják kezelni, ha meggyógyult a szíve.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.