Csípőprotézissel él a börtön óta Ambrus Attila

Ambrus Attila a jégkorongozás során megtanult fegyelmet és kitartást hasznosította a börtönben is: mozgással vezette le felesleges energiáit. 

– A börtönben nem tudtam ugyan futni mindennap, de így is 9860 kilométert tettem meg egy 20x7 méteres betonudvaron a bent töltött idő alatt. Volt olyan hét, amikor ötven kilométert, volt, amikor csak húszat, tulajdonképpen így jött össze. De mivel mindig ugyanabba az irányba futottam, mert a másikat utáltam, így a csípőm gyakorlatilag elfogyott.

– Emellett hét éven keresztül egy deszkán aludtam, úgyhogy annyira elkopott a csípőm, hogy már nem lehetett vele mit csinálni, műteni kellett – elevenítette fel élete egyik legfájdalmasabb korszakát Ambrus, aki elmesélte azt is, hogy többféle alternatív megoldást kipróbált, mielőtt rászánta magát a protézisműtétre.

– Konkrétan mindenhol átvertek. Életemben annyi fokhagymát  meg algát nem ettem, mint az idő alatt. Nem beszélve arról, hogy mindenki próbált lehúzni, mert azt hitték, maharadzsa vagyok. De aztán találtam egy jó orvost, aki megműtött. Fél évet kellett várnom a beavatkozásra. Gyakorlatilag viszont most már nagyon értékes ember vagyok, mivel titániumcsípőm van – karikírozta ki magát a Viszkis.

– Nekem akkoriban viszonylag jó volt még a fizikumom, a műtét után másnap már felkeltem és gyalogoltam. Az idősebb betegek csak úgy néztek, nem hittek a szemüknek. Rá egy hétre autót vezettem, két hét múlva pedig már dolgoztam a piacon. Köszönhetem annak, hogy ez egy új műtéti eljárás volt, ami azt jelenti, hogy nem vágják szét teljesen az izmokat, csak egy pici vágást ejtenek, és úgy feszítik szét azokat. Ennek köszönhetően hamarabb regenerálódik a műtött testrész – részletezte Ambrus.

– Azóta így próbálok létezni. De hála a jó égnek, azóta tudok mozogni rendesen, és amellett még sportolni is. Mondjuk a jégkorongot már inkább csak nézem, mert ha a jégen valaki rám esik, akkor az nem jó, mivel kiugrik a súlyától a csípőm – tette hozzá.