Celeb

Agyvérzést kapott Paudits Béla

P. J.

Létrehozva: 2018.06.05.

Forrás: Fejér Bálint

Tegnap az otthonában lett rosszul a nagybeteg Paudits Béla. Az ápolója azonnal hívta a mentőket, akik kórházba szállították. Felkerestük a kórház neurológiai osztályát, ahol nem cáfolták, hogy náluk fekszik a színész, de nem adtak pontosabb tájékoztatást az állapotáról. Mindeközben a közeli ismerősei között is elterjedt a hír, hogy ismét kórházban van a nagybeteg művész.

– Imént beszéltem Magdival (Paudits Béla legjobb barátja, Takács Magdolna harmonikaművész), nagyon kiborult. Azt mondta, hogy tegnap vitték Bélát kórházba, azóta nem sikerült vele beszélni. Nagyon aggódunk érte, mert eddig is rengeteg baja volt. Nem tudom, hogy lábal ki ebből. Nem tudunk egyebet tenni, mint hogy együttesen imádkozunk az életéért – mondta remegő hangon Paudits Béla barátja.

A 68 éves művész már hosszú évek óta betegeskedik, életéről többször is kilátástalanul nyilatkozott. Gyomorbántalmai miatt már többször megműtötték, be­tegsége ágyhoz kötötte, ami miatt felfekvései is lettek. Hatalmába kerítette a depresszió is, legutóbb pedig laparoszkópos beavatkozást hajtottak végre rajta. Mindezt most követte a stroke is, ami tovább nehezíti az életét. Lapunk felkeresett egy belgyógyászt, aki elmondta, milyen esélyei lehetnek.

– Ismerve a művész úr egészségi állapotát, nem sok jót jósolok neki. A stroke súlyossága függ attól, hogy mennyire kiterjedt, milyen központokat érint az agyvérzés. Kórosan lesoványodott, egyéb betegségei is vannak, rá­adásul a pszichés státusza sem a legjobb. Lehet, hogy könnyen feladja a kórházban. Nehéz megmondani, mennyi a felépülési idő. Több év, de akár végzetes is lehet. A gyógyulni akarás is nagyban közrejátszik, ami az ő esetében azonban meglehetősen halovány – mondta lapunknak dr. Kóczán István. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190897_auto_resized.jpg
origo.hu

5 isteni villámdesszert, ami 10 perc alatt elkészül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715008512
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715008512
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715008512
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715008512
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek