Szülinapjára kapta új szerelmét Pártos Csilla

Szülinapjára kapta új szerelmét Pártos Csilla

Pártos Csilla
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 08. 05:30
HG

Úgy hírlik, új párra talált Pártos Csilla. Már itt volt az ideje egy jó hírnek, hiszen a jógaoktatónő évek óta pereskedik volt anyósával, Pécsi Ildikóval, és a Kossuth-díjas színésznő fiával, korábbi férjével.

Új párkapcsolata miatt azonban úgy tűnik, hogy szinte teljesen kiegyensúlyozott lett a lelkiállapota. Az sem kizárt már, hogy végre fordulat is bekövetkezhet az évek óta tartó peres ügyben is.

– A születésnapomra „kaptam”. Őt a sorson kívül a barátnőmnek, Rábaközi Andreának is köszönhetem – mondta a Borsnak Pártos Csilla.

– Andrea meghívta novemberben a születésnapomra, és azóta együtt vagyunk. Akkor még én sem gondoltam, hogy ennyire elmélyül a kapcsolatunk. A párom rengeteget segít, mindenben nagy támaszom.
Másik születésnapra is készül Csilla, a hétvégén lesz az egri jógastúdiójának az évfordulója, így most csak a munkájára, fiára és párkapcsolatára koncentrál.

Jókor, talán az utolsó pillanatban érkezett az öröm Csilla életébe. Nemrég jogerős határozat született arról, hogy el kell hagynia a Pécsi Ildikó fiával egykor közös családi ingatlant. A kilakoltatás azonban addig nem jöhet létre, míg folyik a vagyonmegosztási per.

– A kilakoltatás jogerőre emelkedett. Keresem a megoldást. Azt szeretném, hogy mindenki számára a lehető legjobban alakuljanak a továbbiak.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.