Elképesztő formában van Pintácsi Viki, akiből árad a magabiztosság és a nőiesség. Persze, mint minden nő, Viki sem volt mindig elégedett önmagával, így egy éve fogyókúrába kezdett és már csak egy karnyújtásnyira van az áhított súlytól és alaktól. A változás mindig test-lélek-szellem szintjén zajlik, készülő új dala pedig tökéletesen tükrözi ezt a harmóniát, és az új nótája kapcsán örömmel állt nagylánya, Anka kamerája elé.
– Anka kiskora óta fotózik, és a Nővarázsló Műhelyben is asszisztensem évek óta. Már nem egyszer készített rólam fotókat. Egy ideje készülőben van az új dalom, és részben ennek köszönhetően fotózott – mesélte a Borsnak Viki, aki lányára bízta, mennyire legyen szexi az alkotás. A végeredmény pedig magáért beszél, az énekesnő ugyanis nagyon dögös a képeken. – Kérdeztem Ankát, hogy biztos előnyös-e a választott ruha, a pózok, de megnyugtatott, hogy szuper lesz. Fotós szemmel nézett, nem úgy, mint az anyukáját – mondta az énekesnő, aki úgy érzi, hogy háromgyermekes édesanyaként is fontos, hogy egy nő megélje szexi, női szerepét is.
– A kamasz fiam, Viktor is látta a képeket, és nagyon büszke rám. A kislányom, Zolna viszont elég kritikus, de csak 11 éves, szerinte még a csókolózás is rémes – nevetett fel Viki, aki képeivel fontos üzenetet hordoz, mondanivalójuk ugyanis leginkább az, hogy nemcsak a soványság lehet nőies és szexi.
– Nem gondolom, hogy a nőiesség megéléséhez a cérnaság a kulcs. És ezzel nem azt mondom, hogy a vékony nők nem szépek, hanem, hogy a teltebb alak is lehet ugyanolyan esztétikus és nőies. Persze, az ember dolgozzon a testén, de van egy pont, ahol el kell fogadni önmagunkat. Én heti négy alkalommal edzek, odafigyelek arra, hogy mit eszem, de sosem leszek nádszál. Mint a legtöbb nő, én is folyton küzdök a súlyommal, előadóként meg pláne, de úgy érzem, egy ideje jó úton vagyok, hogy elfogadjam és szeressem a testem.
Viki szerencsésnek mondható, ugyanis ellentétben a legtöbb közismert előadóval, őt elkerülik a negatív vagy ízléstelen kommentelők.
– Talán azért, mert nagyon „nőpárti” vagyok és 11 éve nőkkel foglalkozom fotósként, úgy vettem észre, hogy a hölgyekből szeretetet váltok ki, és a férfiak is intelligens, tiszteletteljes kommenteket, leveleket írnak. Biztos van, akinek megfordul a fejében negatív vagy pikáns is rólam, de valahogy a közlésig nem jut el, aminek én nagyon örülök – tette hozzá az énekesnő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.