Kiakadt a VV Fanni eltűnése kapcsán gyanúsított férfi a tárgyaláson

Kiakadt a VV Fanni eltűnése kapcsán gyanúsított férfi a tárgyaláson

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. május 25. 10:52
Bors

A Blikk beszámolója szerint a VV Fanni, vagyis Novozánszki Fanni eltűnése kapcsán hónapok óta előzetes letartóztatásban lévő B. László csütörtökön fesztelenül várta a Budai Központi Kerületi Bíróságon ügyének fejleményeit, ám nem az történt, amire számított. B. László vélhetően abban reménykedett, hogy megszüntetik az előzetest, ehelyett újabb három hónapra meghosszabbították. Értetlenkedve lépett ki a teremből, és azt mondogatta, hogy "ez egy vicc".

"Próbáltam felkészíteni az ügyfelemet arra, hogy a bíró úgy dönt, még nem engedik ki. Ő nagyon hitt benne, hogy vége ennek az egésznek, azaz hazamehet. Csalódott és elkeseredett, aggódik a családjáért. Dunaújváros kis hely, mindenki ismer mindenkit, ujjal mutogatnak a rokonaira. Ez rettenetesen bántja Lászlót. Már azzal is elégedettek lennénk, ha házi őrizetben lehetne, ezt kérvényeztük is" – mondta a Blikknek a férfi ügyvédje.

Ugyanakkor a lapban megszólalt az eltűnt lány édesanyja is:

"Nagy megkönnyebbülés ez nekem, örülök, hogy bent marad, legyen ott jó sokáig! Fannit semmi sem hozza már vissza, de remélem, hogy ebben az emberben felébred a lelkiismeret, és mindent bevall" – mondta az édesanya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.