VV Gigi, vagyis Rácz Ildikó négy év együttlét után mondta ki a boldogító igent civil párjának, Gyulának. A Bors testközelből követhette nyomon a nagy eseményre való készülődést, ami több ponton is eltért a hazai lagzis gyakorlattól. Az ifjú pár ugyanis a Krisna tudatú hívők szent helye, a Lélek Palotája udvarán, egy védikus szertartáson fogadott örök hűséget egymásnak, amely előtt a menyasszony karjait és lábait henna tetoválásokkal díszítették.
– Ez egy hindu vallás szerinti szertartás volt. Szerettük volna, ha a jóisten is megáld minket, de mivel nem igazán járunk keresztény templomba, az ott való esketést hiteltelennek éreztük volna, viszont a krisna tudat közel áll hozzánk – mesélte lapunknak az újdonsült feleség, aki mezítláb, díszes, piros és arany színekben pompázó, hagyományőrző száriban, táncolva érkezett a 250 fős násznép elé, majd foglalta el a helyét az erre az alkalomra emelt színpadon.
Jövendőbelije, Gyula szintén mezítláb volt, felső ruházatként kurtát, alsó öltözetként dótit viselt. Az egyórás eseményen a fiatalok ruháit összekötötték, a pap áldozatokat mutatott be boldogságukért, majd a násznép is megáldotta frigyüket. A hölgyek mind tiszteletben tartották az előírást, miszerint fedetlen vállal és kilátszó térddel nem illik mutatkozniuk a szertartáson. A házasságkötés szándékosan celebritások nélkül zajlott, egyedül VV Laci kapott meghívást rá. A gratulációk után az ünneplők hazamentek, majd másnap következett a hagyományos, magyar polgári esküvő és a rendhagyó lagzi.
– Gyulát az anyukája, engem az apukám kísért az anyakönyvvezető elé. Voltak rózsaszirmot dobáló kislányok, kenyértörés, nyitó tánc, tortavágás – sorolta Gigi, de egy csavart erre a napra is tartogattak. – Vegetáriánus ételekkel készültünk. Először nem aratott osztatlan sikert az ötletünk, de a végén mindenki elégedett volt, és jól érezte magát. Hajnali ötkor mi állíttattuk le a zenét, hogy akkor most van vége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.