Az önkormányzat bontani kezdte a Benkő László és fia által működtetett szórakozóhelyet Zamárdiban. Már leszedték a tetőt is. Az Omega zenésze most van felépülőben daganatos betegségéből, így igen rosszkor jött neki a lelki trauma. Már csak azért is nagyon el van keseredve, mert Zamárdi díszpolgáraként ő maga is nagyon sokat segített a városnak.
A szórakozóhely önkormányzati területre épült és 11 sikeres nyári szezon után lejárt a bérleti szerződése, amit a képviselőtestület végül nem hosszabbított meg. Nem hivatalosan arra hivatkoztak, hogy szerintük túl hangosak voltak a techo-partik, elhanyagolt volt a mulató környezete, sok volt a zöld területen álló autó. A mulató bezárásával nem csak Benkőék, de sokan a helyiek közül sem értenek egyet.
Május 21-re szimpátia gyűlést is szerveztek, amelynek célja a település döntéshozóinak meggyőzése lett volna arról, hogy gondolják át még egyszer a dolgot. A rendezvényre a képviselőtestület tagjai is meghívást kaptak.
– Valószínűleg Zamárdi döntéshozói megijedtek attól, hogy sokan vannak, akik kiállnának a rossz és értelmetlen döntésükkel szemben, és azért, hogy ezzel ne kelljen szembesülniük, inkább kapkodva, teljesen szabálytalanul, önhatalmúlag bontani kezdték az épületet. Még nem tudjuk, hogy a 21-i rendezvényt megtartjuk-e – mondta Benkő Balázs.
– A szükséges jogi lépéseket természetesen megtettük, de persze ettől még a helyzet elszomorító. Az a primitív gondolkodás, hogy ha valami nem szokványos, akkor azt meg kell szüntetni, nem lendít előre. Egész Zamárdi számára presztízsveszteség ez – szögezte le Benkő László fia.
Nem a májusi lett volna az első gyűlés a helyszín fennmaradása mellett. Benkő Balázsék már március 17-ére szimpátia tüntetést akartak rendezni. Ez csak azért maradt el, mert akkor a polgármester párbeszédet ajánlott, de ígérete ellenére a képviselőtestület még napirendre sem vette a kérdés újratárgyalását.
Benkőék legnagyobb megdöbbenésére most bontani kezdték a mulatót, így a rendezvény megint meghiúsult. A tüntetéseken megjelent volna a 100 Folk Celsius, a Roy és Ádám Trió, Papp Szabi, Müller Péter Sziámi and Friends, Benkő László ,Szakcsi-Lakatos Béla, Jávori Fegya a Budapest Gold Stars, Kis Barna és a Villon trió a Nem Adom Fel zenekar, Jankai Béla, Triász és a B52, Szabó Leslie, Závodi Janó és Köves Pinyó Piramisból, valamint az Új Babilon és természetesen az Omega.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.