Újra műsort vezetne Megyeri Csilla

Újra műsort vezetne Megyeri Csilla

casting
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 08. 10:00
Bors

Megyeri Csilla ko­rábban az Alföld Televíziónál szerkesztő-műsorvezetőként dolgozott, majd leszerződtette a TV2. Ezt követően rövid idő alatt számos műsorban megfordult: szerepelt a Drágám, add az életed!-ben, amelyet meg is nyert párjával, az Édes életben, az Ázsia Expresszben, és hamarosan A Nagy Duettben is megcsillanthatja tehetségét. Izgalommal várja az új kihívásokat, valamint lapunknak azt is elárulta: reméli, hamarosan műsorvezetőként is foglalkoztatják majd, nem csak szereplőként.

– Nagyon élvezem a mostani munkáimat, hiszen a TV2 legnagyobb produkcióiba hívnak, és ez nagy szó. Már alig várom a Duettet is, de tény, hogy hiányzik a műsorvezetés. Nagyon örülnék, ha később esetleg erre is lenne lehetőségem. Ez az álmom, vágyam, de várok, türelmes vagyok – mondta lapunknak Csilla.

– Már a castingokon is kipróbálhattam magamat, úgyhogy remélem, idővel még több ajtó nyílik meg előttem. Bízom benne, hogy az újabb felkéréseknek köszönhetően egyre jobban megismernek és megkedvelnek majd a nézők is – mondta Csilla, aki most elsősorban a versenyzésre koncentrál. Hamarosan Gergely Robi partnereként mutatkozik majd be.

– Sokat gondolkoztam, hogy elvállaljam-e ezt a műsort, hiszen szerintem borzasztó a hangom. De ez egy szórakoztató show, nem énekestehetségeket keresnek, úgyhogy nekem is ott lehet a helyem – vélte Csilla.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.