Celeb

Nőt akar a pápától Alekosz

Bors

Létrehozva: 2018.04.04.

<p>Kvantum szinten gerjedő negatív energiák táplálják az érdi hősszerelmes testét körülölelő fekete lyukat.</p>

Számtalan kikosarazás, elutasítás és viszonzatlan érdeklődés után Nagy Alekosz belefáradt, hogy bármennyire is udvarias és gáláns férfiként viselkedik, személye mégis taszítja a nőket. Úgy érzi, mindennek hátterében kvantum szinten rejtőző hatalmak, negatív energiák állnak, illetve egy testét körülölelő, mindent elnyelő fekete lyuk. Arra az elhatározásra jutott, hogy ezen antikrisztusi átkok megszüntetésére a győri püspök kevés, itt már csak a Vatikán segíthet. Ezért hosszú, példákkal ecsetelt levelében kéri a katolikus egyházfő, Ferenc pápa segítségét. 

„A sajtó kigúnyol, az emberek megvetnek, a nők eltaszítanak. A vezetők szóba sem állnak velem. Mi ez, ha nem fortélyos bűbáj, antikrisztusi átok? Őszentsége! A segítségét kérem! Ide a reverenda kevés. Nőt küldjön!” – írja levele végén Alekosz.

Tisztelt Cím!

Alekosz levélben próbálja felvenni a kapcsolatot azokkal az emberekkel, akikkel személyes találkozásra nincs mód. Első üzenetét Mark Zuckerbergnek írta, ám miután a Facebook alapítójától nem érkezett válasz, személyesen akart eljutni hozzá, ezért a száz leggazdagabb magyarhoz fordult nyílt levélben, anyagi támogatást kérve az amerikai utazáshoz. Bő egy hónapja Észak-Korea diktátorának, Kim Dzsong Unnak írt levelet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711678813
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090122_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711678813
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090958_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

8 szuper töltött tojás, amit kár lenne kihagyni húsvétkor!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711678813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...