Gondolta volna? Három diplomája van Dér Heninek

Gondolta volna? Három diplomája van Dér Heninek

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 19. 09:00
ozs

Dér Heni megmutatja, miként tud három diplomával a tarsolyában az észbontók fejével gondolkodni. A Viasat3 saját fejlesztésű vetélkedőjének legújabb szériájában ezúttal kizárólag celebek mérkőznek egymással, nyereményükkel pedig hétről hétre egy-egy alapítványt, jótékony célt támogatnak. Ez már az ötödik évada az Észbontók című műsornak.

– Diplomás operaénekesnő vagyok, de emellett van még egy közgazdasági, meg egy politológusi diplomám is. Kevesen tudják rólam ezeket, de ez egyáltalán nem zavar – tárta fel a titkot Dér Heni, aki el is magyarázza, miért van így.

– Nem mások miatt szereztem a diplomákat, hanem saját magamnak. Egyébként egyik területen sem tevékenykedem. Tök jól elvagyok a saját kis menedzsmentcégemben és ki­adómban, amit évek óta igazgatok – magyarázta a forgatás szünetében Dér Heni, aki nemcsak éneket oktat nebulóinak, hanem saját fejlesztésű mentorprogramja keretében el is akar­ja indítani a pályán a csiszolatlan gyé­mántokat.

– Azoknak segítek – közöttük félprofiknak is –, akiknek valamilyen úton-módon nem sikerült kijárniuk a rögös utat, nem futottak be a szakmában. A kurzusomon nemcsak én ta­nítok, hanem más szakembe­-rek is. A nagyon tehetségeseket később menedzselném is – újságolta Heni, aki saját magát tekinti biznisze prototí­pusának.

– Kilenc évig voltam a Sugarloaf énekesnője, nagyon sok kiadó munkáját ismerem. Láttam, hogy dolgozik egy multicég, és azt is, hogyan működik egy kis me­nedzsment. Ezeket a tapasztalatokat fogom hasznosítani, ám a sikerhez az is kell, hogy nagyon higgyek abban, akivel együtt dolgozom. Mert ha én nem hiszek benne, akkor nem tudom eladni a termékemet. De ez bármilyen cégre érvényes – osztotta meg velünk üzleti filozófiáját az énekesnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.