Először színpadon Csukás István meséje

Először színpadon Csukás István meséje

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 17. 18:00
A nagy mesélő akár az alaptörvényben is rögzítené, hogy a gyerekeknek joguk van a hozzájuk és a róluk szóló mesékhez.
Bors

Csukás István 40 éve írt, a fővárosban még sohasem játszott regényének új színpadi feldolgozását mutatja be a Zichy Szín-Műhely. Az Utazás a szempillám mögött című zenés mesejáték budapesti ősbemutatója május 10-én lesz a Stefánia Palota Honvéd Kulturális Központban.

– A gyerekközönség hálásabb és érzékenyebb, mint a felnőtt, bár sokkal nagyobbat lehet bukni is, hiszen a gyerek kiköpi azt, amit nem szeret. A gyerekeknek ugyanúgy kell írni, mint a felnőtteknek, csak egy kicsit jobban – mondta a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas költő, író.

A művészeti koncepciójáért 2017-ben Magyar Termék Nagydíjjal kitüntetett Zichy Szín-Műhely a magyar gyermekirodalom népszerűsítését tűzte ki célul, ezért is viszik színpadraa zenés mesejátékot.

Az író szerint egyébként akár az alaptörvényben is rögzíthetnénk, hogy a gyerekeknek joguk van a hozzájuk és a róluk szóló mesékhez. Karaktereit, mesefiguráit Csukás István a valós életből merítette, Bagaméri például, a híres fagylaltos valóban létezett, Kisújszálláson dolgozott, ahol az író született.

Dolmány Attila rendező azt tette hozzá Csukás István szavaihoz, hogy azért is választotta ezt a réginek tűnő, de a mai napig aktuális mesét újra, mert szeretné megmutatni a mese örök, halhatatlan erejét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.