Cintula: Férjhez adtam a volt barátnőimet

Cintula: Férjhez adtam a volt barátnőimet

Cintula
PUBLIKÁLÁS: 2018. április 08. 09:00
ozs

Több mint négy évtizednyi diszkózás után Cintula 2010-ben az egykori Sláger Rádió hangjaként vonult nyugdíjba. Az ország 1-es számú DJ-igazolványának birtokosán azonban nem fog az idő: túl a hetedik ikszen ma is ugyanolyan vidám és lelkes érdeklődéssel figyeli a leg­újabb diszkóslágereket, mint ahogy a kerekded női idomokat. Keresztes Tibornak már gimis korában sem kellett a szomszédba mennie csajozási tippekért. Bármerre is járt, majd kétméteres ma­gas­ságára és messzire zengő mély baritonjára mindenki felkapta a fejét, elég volt csak megszólalnia. Aztán a magyar diszkómozgalom beindulása után, hazánk első lemezlovasaként bejött neki az élet rendesen: lábai előtt hevertek a csajok.

– Annak idején egész nyáron a Balatonon voltunk, a tó körüli városok diszkóiban zenéltem minden este. Rengeteg külföldi lány, rengeteg kaland. Minden héten más barátnőm volt. Külföldi turisták vakációztak a ma­gyar tenger partján, ebből adódóan pedig óhatatla­nul sok idegen nyelvű lánnyal hozott össze a sors, ami a szerelmi éle­tem mellett a nyelvtudásomnak is jót tett, így tanultam meg például szlovákul egy nyár alatt – mesélte széles vigyorral az arcán Cin­tula. A legendás DJ bármikor örömmel nosztalgiázik egykori hódításain. Szívéhez legközelebb álló exei az évtizedek távlatában ugyanúgy visszamosolyognak rá, mint szerelmük hajnalán: több tucatnyi különböző lány portréfotója szinte egy egész szekrénysort befed.

– Nincs köztük olyan lány, aki kétéjszakás vagy futó kaland lett volna. Majdnem mind állandó kapcsolat volt, ráadásul mindegyikükkel nagyon jóban va­gyunk azóta is. Férjhez adtam őket. Van olyan is köztük, aki húsz év után mostanában került elő újra – mondta Cintula.

– Van feleségem és egy fiam is, de valahogy mégis úgy jött ki a lépés, hogy szeretek egyedül lenni. Nekem ez a sors adatott. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.