Celeb

Belestünk a kulisszák mögé: Luxusban kezdi a reggeleit Sebestyén Balázs

P. J.

Létrehozva: 2018.04.21.

<p>Irigylésre méltó az a környezet és technikai felszerelés, amely Sebestény Balázsék munkáját segíti. A tévés-rádiós csak a Borsnak mutatta meg, hogy hol kezdi a hétköznap reggeleit.</p>

Sebestyén Balázsék csak a legritkább esetekben engedik meg, hogy munka közben bárki is zavarja őket. Ez az oka annak, hogy a Gellért hegy tövében álló stúdióban szinte soha nem jár televízió vagy újság stábja, de a Borssal most kivételt tettek, hogy megmutassák, hogyan készül el Magyarország leghallgatottabb reggeli rádióműsora.

A Rádió 1 szerkesztőségébe korán reggel érkeztünk meg, és olyan enteriőr tárult elénk, amire mi magunk sem számítottunk. Megtudtuk, hogy amikor a helyszínt tervezték, a fő szempont a kreativitás elősegítése volt, ehhez mérten pedig gyönyörű a kilátás, hatalmasak az ablakok, és a legmodernebb technikai berendezés áll az ott dolgozók rendelkezésére. Miután véget ért 10 órakor az adás, Sebestyén Balázs büszkén mutatta meg nekünk, mi hogyan működik a stúdióban.

– Nyolc érintőképernyős ve­zér­lőpult van összesen a mi ré­szünkön. Abszolút high-tech az egész stúdió. Amit én látok, ki tudjuk tenni a tévére is, ahol a bejátszásokat nézzük. Közben ha olyan hír van, akkor élőzünk is, amiről három kamera gondoskodik. Így egy kicsit olyan, mintha tévéműsort is csinálnánk – büszkélkedett Balázs.

– Ez itt az én részem, itt vannak a különböző effektjeim, amiket bármikor be tudok játszani. Előttem van még egy sms-monitor, a másikon mindenféle hírportálokat figyelek, a harmadikon pedig magát az adást látom – mutatta a tévés-rádiós.

– Öröm ide bejönni. Mielőtt idejöttünk, hosszas tárgyalások voltak, hogy milyen eszközöket szeretnénk, és mi hogyan legyen elrendezve. Ezt a stúdiót a mi igényeink szerint alakították ki. Az egész olyan, mintha egy űrállomáson lennénk. Az én részemet cockpitnak, vagyis pilótafülkének szoktam hívni – nevetett Balázs, aki ezután megmutatta azt is, hogy hol születnek meg az adások.

– A kedvenc helyem a szerkesztőségi szobánk, ahová mű­sor után szoktunk beülni. Isteni a kilátás, de hát mindig el van húzva a függöny valamiért. Itt szoktunk ülni, beszélgetni, persze az én részemen van a legnagyobb kupi. Itt találjuk ki, mi lesz a holnapi adásban. Változó, meddig vagyunk bent, van, amikor 15 perc alatt kész vagyunk, de gyakran csak délben végzünk az ötleteléssel. Persze előfordul olyan is, hogy késő este változik a holnapi terv, mert még beesik egy-egy fontosabb hír, amivel mindenképpen érdemes foglalkozni. A nap 24 órájában készen kell állnunk mindenre, hogy mindig aktuálisak tudjunk lenni. Nyolcan dolgozunk összesen a reggeli műsoron. Ez olyan, mint egy gyerek: sose tudom elengedni, sose tudok mellette pihenni, mégis szeretem – mondta a Borsnak Balázs, aki hajnali öt órakor szokott felkelni, hogy beérjen a munkahelyére. Neki is megvan a szertartása munka előtt, de erre határozottan rácáfolt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711634713
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088075_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711634713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók