Visszatér a Jóban Rosszban rosszfiúja

Visszatér a Jóban Rosszban rosszfiúja

sorozat
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 16. 09:00
Bors

Pénteken délben visszatér a SuperTV2 képernyőjére a Jóban Rosszban című sorozat maffiavezére, Fehér Roland. A veszélyes bűnözőt alakító Suhajda Dániel 2005-től kezdve közel 13 éven át szerepelt a sorozatban, és egy ideig úgy tűnt, hogy 2017 júniusában forgatott a csapattal utoljára.

– Korábban úgy tűnt, hogy befejeződik ez a kaland, de hála az égnek, folytatódik – mondta a Borsnak Suhajda Dániel, aki az elmúlt pár hónapot a színházban és a szinkron stúdióban töltötte.

– A legjobban a társaság hiányzott, hiszen az elmúlt évek során nagyon közeli, mondhatni baráti kapcsolataim alakultak ki a forgatások alatt. Fehér Roland karaktere is hiányzott. Tekintettel arra, hogy ez egy minden hájjal megkent ravasz maffiózó, ki lehett élni rajta keresztül sok mindent, ami az embernek a normál életében eszébe sem jut. Gonoszt játszani mindig a leghálásabb dolog, főleg ha a karakter időnként mégis egy kicsit szerethető – osztotta meg lapunkkal a gondolatait Suhajda Dániel, akit az elmúlt hónapokban gyakran állítottak meg az utcán azzal a kérdéssel, hogy vajon vissza tér-e majd a sorozatba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.