Celeb

Vili bácsi sem szereti, hogy szexjátékot árul

kbv

Létrehozva: 2018.03.03.

<p>"A Bypass-műtétem után mondták az orvosok, hogy vegyek vissza, de nem tudok félig élni."</p>

Forrás: Zsolnai Péter

A Barátok közt Vili bácsija és felesége, Bözsi néni az interneten szexjátékokat árusítanak. A történet ezen szála kicsit messze áll a karakterektől és megformálóiktól is.

- Egészen más megvilágításba helyezi a mindig békés Vili bácsit a mostani történetszál, amiben szexjátékokat árusítanak. Mit szólt hozzá, amikor előálltak ezzel az ötlettel?

- Talán elmondhatom, hogy először nehezen barátkoztam meg az ötlettel, hogy Bözsi mama és Vili ezzel foglalkozzanak. De nekünk, színészeknek nem az a feladatunk, hogy alakítsuk a történetet, hanem, hogy eljátsszuk. Egyébként nagyon jó a stáb, minimálisan minden színész beleszólhat például a párbeszédekbe.

- Színészileg talán érdekes feladat.

- Vili bácsi a kezdetektől része a sorozatnak, természetesen nem baj, ha valami csavar van az életében. A mostanit is a legjobb tudásunk szerint igyekszünk végrehajtani. A karakterem rengeteg lehetőséget nyújt a komikus jelenetek megformálására, ezúttal is sok poént építettek rám.

- Önnek mennyire fontosak az anyagiak?

- Elég sokat dolgozom, a sorozat mellett több társulatban játszom, és szinkronizálok is. Milliárdos nem vagyok, de tisztes életvitelt tudok biztosítani a családomnak. Vilivel ellentétben nem gond megvásárolni egy új hűtőt, vagy fenntartani egy autót.

- Hatvankilenc éves, nem gondolt arra, hogy visszább vegyen a tempóból?

- Világ életemben így dolgoztam, egy rohanás volt az életem, de én így vagyok programozva. A Bypass-műtétem után mondták az orvosok, hogy vegyek vissza, de nem tudok félig élni. Majd, ha nem lesz munkám, ráérek a karosszékben pihenni.

- A szívét nem viseli meg a munka?

- Ha nem érezném jól magam, nem csinálnám. Nem reszkíroznám meg sem azt, hogy egy darabban a munkatársaim terhére legyek, sem azt, hogy a saját egészségemet veszélyeztessem. Ha azt érzem, nem vagyok képes teljesíteni, visszaveszek.

- Tud egyáltalán nemet mondani?

- Egy kezemen meg tudom számolni, hány munkára mondtam nemet. És azok is csak olyanok voltak, ahol egyeztetési probléma miatt nem tudtam volna részt venni, vagy olyan, ami nem tetszett. Egy szinkron főszerepben csapnivaló volt a fordítás, ezért nemet mondtam.

- Ebből a szempontból ellentéte Vili bácsinak.

- Hát igen, ő konformista, megúszós típus. De el kell mondjam, ahogy öregszik az ember, a saját kényelme érdekében egyre konformistább lesz. Az öregedés egyik biztos jele az, ha valaki a könnyebb ellenállás felé halad. Rám ez még nem jellemző, innen is tudom, hogy a lelkem még biztos fiatal!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070620
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070620
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070620
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070620
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett