Vallomást tett a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi

Vallomást tett a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 13. 07:30
Bors

A Blikkben a Novozánszki Fanni meggyilkolásával gyanúsított férfi ügyvédje beszélt arról, hogy ügyfele (és egyben unokaöccse) megtörte a csendet, és vallomást tett. Ebben továbbra is tagadja, hogy köze lenne VV Fanni halálához, annak ellenére, hogy elismeri, járt a lány otthonában annak eltűnése napján.

– Azért ment a lakására, mert alkalmazni akarta Fannit. A lány munkanélküli volt, és Laci fel tudott volna venni utána állami támogatást – mondta Brodmann Péter, aki szerint ez is azt bizonyítja, hogy a férfinak élve többet ért a lány, mint holtan. Az ügyvéd hozzátette: Lászlónak a Fannival közös ismerősük mondta meg, hova vigye a lányt.

– Amikor László megérkezett, a lány alélt volt, ő pedig feltételezte, hogy valamilyen szer hatása alatt állhatott. Azt mondta neki egy közös ismerősük, hogy vigye a lányt egy megadott helyszínre egy megadott időpontra. Ekkor követte el a legnagyobb hibát, hogy nem a mentőket vagy a rendőröket hívta. Jóhiszeműen­ úgy gondolta, a lány sem akarná, hogy kórházba vigyék, mert akkor bajba kerülhetne ő is és az is, aki a szert Fanninak adta – magyarázta az ügyvéd.

– Elment a megadott helyre, átadta Fannit, majd László elutazott Siófokra. Többet az ügyről nem tud. Az sem lehetetlen, hogy Fanni még életben van – mondta az ügyvéd, hozzátéve, bízik rokonában.

– Egynapos kora óta ismerem Lászlót, mindig is jó viszonyban voltunk. Ő egy álmodozó, jólelkű gyerek volt világ életében. Én és a családja is hiszünk neki, és tudjuk, hogy nem ő ölte meg Fannit, és maximálisan mellette állunk. László egyszerűen rosszkor volt rossz helyen, és hagyta, hogy megvezessék – jelentette ki az ügyvéd.

Ugyanakkor az eltűnt lány családjának ügyvédje szerint a történet sántít.

– Ez egy életszerűtlen zagyvaság. Kapásból több ponton is lehet cáfolni az elhangzottakat, hiszen hogy jut be valaki egy másik ember lakásába, miért nem riasztja a mentőket, ha látja, hogy az illető rosszul van, és főleg, miért vállal olyan kockázatot, hogy odaadja ismeretleneknek? Nagyon szeretnénk tudni, hogyan ölték meg Fannit – mondta Lichy József.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.