TV a város szélén - Gesztesi arcáról olvasott Bajor

TV a város szélén - Gesztesi arcáról olvasott Bajor

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 11. 08:00
A. T.

Jelentős változást hozott a magyar televíziós sorozatgyártásban 1998: ekkor indult ugyanis Szurdi Miklós rendezésében a TV a város szélén című sorozat, amely egy kerületi ká­beltelevízió, a KB TV életét mu­tatta be. A sorozat a TV2 első saját gyártású, kísérleti sorozata volt. Gesztesi Károllyal, Gyula úr alakítójával elevenítettük fel a forgatást.

– A főiskola utáni nagy sztárságom épp múlóban volt, amikor Szurdi Miklós, aki egyébként korábban felfedezett, megtalált ezzel a szereppel. Az egész forgatásnak magántelevíziós hangulata volt. Ezt mindenben éreztük. Az ellátásunkban, a munkához való hozzáállásban – ecsetelte Gesztesi a tapasztalatait. – Emlékszem, Bajor Imi bejött a jelmezében, Gát mondta neki, az nem jó. Taxiba ültette, és elküldte a Váci utcába egy fehér öltönyért. Ez korábban elképzelhetetlen lett volna.

Gát György producer megfelelő anyagi hátteret biztosított a nyugodt munkához, a reggeli munka például csak az után indult, hogy a szereplők kényelmesen belakmározták a rántottájukat. Gesztesi legemlékezetesebb kulisszatitka is a rendezőt alakító Bajor Imréhez kapcsolódik.

– Egyszer elúsztunk a forgatással. A forgatókönyvírók csak a felvételek kezdetére készültek el. Iminek nem maradt ideje megtanulni a szöveget, ezért azt én tartottam a szemem előtt egy fehér papírra írva, miközben a jelenetben velem és hozzám beszélt. És megcsinálta! Lenézte a szöveget az arcomról, anélkül, hogy ez bárkinek feltűnt volna – mesélte nevetve Gesztesi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.