A tőle megszokott energiával robbant az újságírók elé Liptai Claudia A Nagy Duett sajtótájékoztatóján, és csipkelődő humorát sem hagyta otthon. De nem csak kollégáit, magát is osztotta.
„Mindenkit legyőztem, csak én vezetem a műsort egyedül!” – ezzel robbant be Liptai Claudia a színpadra, hogy bemutassa A Nagy Duett VI. évadának szereplőit. A dögös műsorvezető, ahogy az már védjegyévé vált, egyik kezével adott, a másikkal elvett.
Vagyis mindenkihez volt egy kedves szava, de azonnal bele is csípett. Csobot Adél megkapta, hogy milyen tündéri a tollas „csirkeszoknyában”, illetve, hogy várandóssági bérlete van a TV2-nél, akkor jön, ha terhes. Partneréről, az igazoltan távol maradó Rózsa Györgyről megtudtuk, hogy nem tud mozogni, énekelni, nem ismeri a modern dalokat, de legalább nem is érdekli. Ahogy az lenni szokott, a nagyérdemű dőlt a röhögéstől.
Claudiától nem áll távol az önirónia, magát sem kímélte. Amikor a háromgyerekes, nádszálkarcsú Keveházi Krisztina lépett mellé a színpadra, magára mutatott, és megkérte, hogy álljon a másik oldalra, mert mellette kétszer akkorának látszik. Nevetve mondta: „Azért vezetem egyedül a műsort, mert nem fér el mellettem más.”
Clau humoros megjegyzései ellenére kíváncsiak voltunk, hogy nem hiányzik-e majd a férfienergia mellőle?
– De hiányzik! Biztos, hogy igen! Bár poénkodtam ezzel, de úgy gondolom, hogy iszonyúan fontos a nő mellett egy férfi. Tök jó, hogy ebben a műsorban minden duettpárban van egy férfi is. De ezt is meg kell oldani. Majd minden vasárnap megemlékezem az én Majkámról és Tillámról egy-egy mondattal. Hogy ők mit mondtak volna.
Claudia tudja, hogy ebben a műsorban az a nyerő, aki le meri vetkőzni a rá ragasztott sablonokat, aki meglepetést tud szerezni.
– Mint Pachmann Péter két évvel ezelőtt, amikor szintén én voltam a műsorvezető – magyarázza Clau. – Nekem is favoritom, gyerekem A Nagy Duett. Amikor elkezdtük, még együtt fejlesztgettük, találtunk ki dolgokat. Megmondom őszintén, kicsit tartottam attól, hogy össze lehet-e hozni újból húsz érdekes embert, de most is annyi furaság és izgalmasság van benne, ahogy alig várom!
De nem csak Clau várja! Kislánya, Panka is rajong a Duettért, amiben néhány évvel ezelőtt fel is lépett, mint táncos a csapattársaival.
– Panka biztos, hogy jön a Duettre. Imádja ezeket a műsorokat, én pedig annyira szeretem benne, hogy ő tényleg annyira jó rajongó. Neki Horváth Tamás egy hatalmas őrület. Most végre a Tomit fogja látni, nem egy „nőt” vagy egy Jacksont. Itt nem az lényeg, hogy beöltözzenek. A kisfiam, Marci otthon lesz az apukájával. Még nem néz a tévében. De ebben a világban, amikor az ember akkor facetime-ol, csinál bármit, a gyereknek már nem olyan nagy dolog, ha valaki ott van a képernyőn.
Gergely Robinak nincsenek előítéletei
Az ország örök sármőrének idén Megyeri Csilla lesz a párja, aki annak idején arról híresült el, hogy egy műsorban „rusnya nőzött”. Gergely Robi viszont azt mondja, egyáltalán nem bánja, hogy Csillát kapta párjául, ugyanis nincsenek előítéletei.
– Nem foglalkozom azzal, hogy milyen előélete van, egyáltalán nem befolyásol az, amit anno csinált. Persze nagyon eltér kettőnk stílusa, más világ vagyunk, de ettől csak még izgalmasabbak leszünk – mondta az énekes színész.
Pumped Gabo mulatni akar
Marcellina párja az ifjú celeb lesz, aki a bemutatkozás alatt végig az énekesnők és a versenytársak popsiját nézte.
– Ott ültem, előttem álltak fél méterre, mit csináljak? Nézzek az égbe? Nekem barátnőm van, nagyon szeretem, de egy ilyen szituációban egy férfiember nem tud máshová nézni. A műsorban szeretném majd önmagam adni, mulatós zenéket énekelni, mert azok viccesek. De énekelnék szívesen Guns and Rosest is. A táncomról lettem híres, de igazából nem tudok táncolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.