Pintér Tibor: minden nagyképűség nélkül állíthatom, 44 éves korom ellenére kitűnő formában vagyok

Pintér Tibor: minden nagyképűség nélkül állíthatom, 44 éves korom ellenére kitűnő formában vagyok

test
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 18. 04:00
K. Sz.

A daliás alkatú színész előszeretettel szeret hiányos öltözékben szerepelni a színpadon, hölgyrajongói örömére, barátnői legnagyobb bánatára. Eddig kevesen tudták, de Tibi szerelmi életének egyik legfontosabb vízválasztója a színészi szakmával járó meztelenkedés és intimitás volt, amit jelenlegi párjának, a 20 éves Fridának is el kellett fogadnia. 

Jimmy musical - próbák

Nagyon készülünk a Jimmy-bemutatóra, a február 3-i előadásra már minden jegy elfogyott, másnapra még korlátozott számban kaphatók a jegyek: https://www.jegymester.hu/…/8142085/JIMMY---a-kiraly-legenda

Közzétette: Nemzeti Lovas Színház – 2018. január 17.

"Minden barátnőmnek meg kellett értenie, hogy a testem is a munkaeszközöm. Számtalan alkalommal álltam már színpadon félmeztelenül, sőt teljesen meztelenül is. Frida számára nagyon furcsa volt, hogy más nők is megérinthetik a pucér testemet vagy csókolózom velük a színpadon. Sokáig nehezen viselte, mostanra sikerült csak különválasztania a színpadi és a valós énemet" - mesélte Tenya az Operettszínház Macskadémon című előadásának premierje után, ahol azt is elárulta, néha neki is nehéz szétválasztani őket. 

Versben mondom el: Nemzeti dal

Különleges nap ez a mai: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt tiszteleg az ország. 170 év távlatában is hasonló értékekért küzdünk, mint az akkori hősök: az igazságosságért, a szabadságért és a függetlenségünkért. Felelősek vagyunk azért, amit elődeink ránk hagytak, büszke magyarként kell vállalnunk ezt a felelősséget. A magam módján hadd emlékezzek Petőfi Sándor versével a nemzeti ünnepünkön, úgyhogy most is, mint korábban már megannyiszor: Versben mondom el.

Közzétette: Pintér Tibor – 2018. március 15.

"Van persze olyan eset, amikor a partnerem rettenetes vonzó és nehezen tudom megállni, hogy ne reagáljak férfiként. Visszatérve a meztelenségre: minden nagyképűség nélkül állíthatom, hogy 44 éves korom ellenére kitűnő formában vagyok és az egyik hitvallásom a Nemzeti Lovas Színházban az, hogy hirdessük az ép testben ép lélek fogalmát" - tette hozzá a színész.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.